Zágráb (Zagreb), Ilica 85.

Alternatív, helyi címek:Meta
Angol cím:Target (Meta)

A képzőművészeti egyetem kertjében, a kapun belépve jobbra.

Avatás1963
Avatás

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.15. 18:35
Amikor megérkeztem a listámon szereplő célponthoz, a zágrábi Művészeti Egyetem szoborparkjának címére, elsőként ez az alkotás fogadott. Nem mondom, szíven ütött. Fotóztam, de nem tudtam eldönteni, hogy egy csonka, felújításra idehozott, vagy alkotója által éppen ilyenre formált alkotással van dolgom. Pedig készültem... éppen csak várakozáson felül megdöbbentő a figura testközelben.

Aztán olvastam, kerestem. Így megtudtam, hogy az alkotó a kezdetektől fogva expresszionista alakok ábrázolásával foglalkozott úgy, hogy közben több, eltérőnek tűnő irányzat elemeihez is kötődött. Művészetében többnyire emberi drámák kifejezésére törekedett. Különösen fontos és jellemző az a sorozat, amit a II. Világháborúhoz kapcsolódó témákban 1961 és 1966 között hozott létre. A sorozat tagjait a törött testrészek jellemzik.
Ez az alkotás, ami 1963-ban készült (és a forrás szerint az 1980-as években került a kertbe), ezek szerint ennek a sorozatnak egy darabja.

A cím alaposan megdolgoztatott". Először az értelmező szótárban kerestem a megoldást, de később eszembe jutott egy, már általam ismert tanulmány, ami Zágráb szoborparkjait mutatja be, ráadásul horvát és angol nyelven. Itt igazolódott a gépi fordító által is kapott cím, ami pontosan a "célpont"-ot jelenti és ugyancsak a fentiek igazolása.

A megformált fej nélküli alak, a test és a végtagok göcsörtös kidolgozása, a görcsbe rándult, védekezésre emelt kezek, a földbe kapaszkodó lábujjak, mind a félelmet és az iszonyatot fejezik ki.
Összehasonlításul, mint a sorozat másik darabját, érdemes megnézni a dubrovniki Modern Művészeti Múzeumban található Túsz II. című alkotást is): https://www.artsy.net/artwork/valerije-michieli-hostage-ii Másik változata: https://gohvar.files.wordpress.com/2012/10/bol_galerija_michieli_hostage.jpg
Források:
http://www.enciklopedija.hr/natuknica.aspx?id=40563
http://www.zagrebacki.info/2012/04/meta.html
https://meszotar.hu/keres-meta
https://artsandculture.google.com/asset/toma/mAFyngXHMuhoRg
Ana Sophina, Jesenko Horvat: Szoborparkok Zágrábban (Sculpture Parks in Zagreb, letölthető állomány innen: https://hrcak.srce.hr 2012.)
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.01.15. 18:35
Valerije Michieli (1922-1981) was a Croatian sculptor and the professor at the Academy of Fine Arts in Zagreb.
He was "trained at the Academy of Fine Arts in Zagreb but did further studies in Italy and France. His individual form of Expressionism expressed the human drama, particularly in subjects from World War II; his expression was influenced by Giacometti’s elongated forms and the inheritance of Gothic."
He worked on a series between 1961 and 1966, associated with topics of World War II. This creation (Target) is one of the elements of this series. Another one (Hostage II) is in the Mseum of Modern Art (Dubrovnik) https://www.artsy.net/artwork/valerije-michieli-hostage-ii

Kapcsolódó
Özvegy
Kapcsolódó
Brioni akt
Kapcsolódó
Diána

Cím alapján hasonló

"Célpont" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
338267
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 14:40
2016. április

"Célpont" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
338269
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

338275
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 14:41
2016. április

"Célpont" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
338272
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

338270
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • ISO1000

338271

338268
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 14:40
2016. április

"Célpont" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
338273
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 14:41
2016. április

"Célpont" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
338274
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.06. 14:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.06. 14:41
2016. április
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.01.15. 18:35
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Célpont" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.