Július Satinský emlékműve

Pozsony (Bratislava), Dunajská 7114/15

Alternatív, helyi címek:Pomník Juliusa Satinského
Angol cím:Július Satinský's monument

Pozsony (Bratislava)
Dunajská 7114/15
A Dunajská és a róla elnevezett Satinského utcák sarkán áll.

Felállítás2006. szeptember

Lukács Ferenc
2019.01.06. 22:01
A duna utcai szobor méltó helyen van, hiszen gyermekkorától (1945-től) ebben - akkor nagyrészt magyarok lakta - utcában élt, gyerekeskedett a kiváló művész.
Az alkotástól nem messze egyébként magyar tanítási tantervű alapiskola és gimnázium is működik.

Az emlékmű egy kő-márvány alapon nyugszik (4x100x300 cm) amelyen egy háromnyelvű (szlovák, magyar, német) felirattal rendelkező bronz emléklap van elhelyezve.

"Na nášej ulici je sloboda"
"A mi utcánkban szabadság van"
"Auf unserer Straße ist Freiheit"

Maga a szobor rozsdamentes acélötvözet, forrasztott és hegesztett technológiával készítve, majd polírozva.
Az alkotás mintázza a művész testarttását, mellyel a Duna utca "hangját" hallgatja élvezettel. A szobor félig realista, félig pedig a fantázia határait súroló elemekkel készült. Furcsamódon - mivel a művész szerette hallgatni a Duna utca zsivaját - talán pont "egybevág" a mellette lévő irodaház homlokzatán elhelyezett ORACLE emblémával, a füllel - rámutatván a hallgatózást imitálva... A szobrász a művész testtartásával, arcvonásaival stb. megpróbálta tükrözni a híres színész kifejezésének jellemzőit.

Kb. 342 cm-es magasságával és a reggeli felkelő nap csillogásában messzire ellátszik ez a szép remekmű.

Július Satinský 1941 augusztus 20-án, ezen a szimbolikus napon született Pozsonyban és élete végéig, 2002 december 29-ig kedvenc városában élt, ehhez hű maradt.
Szlovák színművész, komikus, drámaíró és gyermekirodalmi művek szerzője.

Ő még a "régivágású", három nyelvű (szlovák, magyar és német) pozsonyinak vallotta magát, mindhárom nyelvet beszélte, de emellett megértettette magát francia, olasz, horvát, szerb és orosz nyelveken is, igaz saját bevallása szerint egyik "szívfájdalma" volt, hogy angolul nem tudott.

Már korán megmutatkozott színészi tehetsége, 17 évesen, 1958-ban megnyerte a pozsonyi Hviezdoslavov Kubín nevű tehetségkutató versenyt is. Később pedagógiai tanulmányokat folytatott - amely iskoláit aztán nem abszolválta - de ennek ellenére kiválóan megértette magát az emberekkel. Szlovákiai utazásai során is nagyon szeretett beszélgetni különféle kultúrából származó emberekkel.

1959 óta Milan Lasic-cel szerepeltek együtt mint komikus páros, ahol az akkori társadalmi életet állították pellengére. 1962-1966 között tanult és végzett mint dramaturg. Ezután cseh színházakban is dolgozott, majd 1972 után ismét Pozsonyban dolgozott.

Julius Satinský univerzális és kreatív személyiség volt, és tehetségét nagyszámú színházi jelenet, párbeszéd készítőjeként fejlesztette. Több könyvet is írt a pozsonyi közeli emlékeiről, gyerekkori kedvenc könyveiről, valamint számos újság és folyóirat közreműködője, cikkírója is volt.

Talán a legnépszerűbb kabaré program a "Valaki a ajtók mögött" (Kto si je za dverami?) volt, amelyben Milán Lasic-cal és meghívott vendégekkel együtt játszott. Személyiségének jelentősége is magába foglalta az általa gyakorolt ​​hatást; A napi aktuális témák és a „szlovákok” tanítása az egész életen át tartó munkájához tartozott.

Első házassága 20 év után ért véget felesége tragikus halála miatt.
Források:
http://www.supissoch.sk/julius-satinsky-1941-2002/
http://www.pam.epocha.sk/index.php/bratislava/stare-mesto/242-julius-satinsky-1941-2002-dunajska-ul
http://www.muop.bratislava.sk/assets/File.ashx?id_org=600176&id_dokumenty=4131
https://ujszo.com/velemeny/julius-satinsky-a-presporak
http://www.antikvariat-5d.sk/searchSimpleResult.aspx?q=Chlapci+z+Dunajskej+ulice+(Satinsk%u00fd+J%u00falius)+SATINSK%u00dd+J%u00falius
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2019.01.06. 22:01
Július Satinský was born in 20 August, 1941 in Bratislava and died in 29 December, 2002 in Bratislava) He was a Slovak actor, comedian, singer, showman and writer.

He even claimed himself to be "old-fashioned", three-languages Bratislavian (Slovak, Hungarian and German), who spoke these languages, but he also understood in French, Italian, Croatian, Serbian and Russian, but according to her own account he has a heartbreak to be not knowing the English language.

In his early ages showed up an acting talent. When he was at his age of 17 he won the Hviezdoslavov Kubín talent competition in Bratislava in 1958. Later he studied pedagogy - which he did not graduate - but nevertheless he seemed to have a good certain way with the people. During his trips around Slovakia he also loved to talk to people from different cultures.

Since 1959, they have collaborated with Milan Lasic as a comic couple, where they made caricatures about the social life of that time. Between 1962 and 1966 he studied and graduated as a dramaturge. Then he worked in Czech theaters, and after 1972 he worked again in Bratislava.

Julius Satinský had an universal and creative personality and he developed his talent as a creator of a large number of theatrical scenes and dialogues. He also wrote several books about his close memories of Bratislava, his favorite books of his childhood, as well as he was contributor and writer in many number of newspapers and magazines.

His first marriage ended after 20 years because of his wife's tragic death.

The statue in Duna Street is in a worthy place, as he lived in this street since his childhood (since 1945) - where there were mostly inhabited by Hungarian families.
Not far from the memorial, there is also a Hungarian primary- and high school.

The monument rests on a stone-marble base (1x39x118 in.) There is a bronze plaque can be found with transcripted in three languages (Slovak, Hungarian, German).

"Na nášej ulici je sloboda"
"A mi utcánkban szabadság van"
"Auf unserer Straße ist Freiheit"
"There is freedom in our street."

The sculpture itself is a stainless steel-alloy which made of soldered and welded technology and it is polished.
The artwork embodies the artist's affection as he being listened to the "sound" of the Danube Street with pleasure.
The height of this memorial is around 135 inches.

Cím alapján hasonló

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
338047
Feltöltve
2019.01.04. 23:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/343 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.04. 23:13

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
338048
Feltöltve
2019.01.04. 23:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/33 • ISO64

338049
Feltöltve
2019.01.04. 23:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/786 • ISO50

338050
Feltöltve
2019.01.04. 23:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/318 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.04. 23:14

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
338051
Feltöltve
2019.01.04. 23:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/475 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.04. 23:14

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
338052
Feltöltve
2019.01.04. 23:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/243 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.04. 23:15

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339053
Feltöltve
2019.01.13. 20:36
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:36

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339056
Feltöltve
2019.01.13. 20:37
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:37

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339057
Feltöltve
2019.01.13. 20:37
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/120 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:37

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339058
Feltöltve
2019.01.13. 20:38
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/178 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:38

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339059
Feltöltve
2019.01.13. 20:38
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/165 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:38

"Július Satinský emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
339060
Feltöltve
2019.01.13. 20:39
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/786 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.01.13. 20:39
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.06. 22:01
A közösség publikálta Lukács Ferenc "Július Satinský emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.