Gabonáshajót kirakó munkások

Budapest, IX. kerület, Mester u. 56-58.

Alternatív, helyi címek:Gabonáshajót kirakó munkások - háttérben a budai várral

Budapest
IX. kerület, Mester u. 56-58.
A Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában a második és harmadik...Teljes szövegA Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában a második és harmadik emelet közötti lépcsőfordulóbanKevesebb szöveg

Felállítás1917. szeptember

Leszkovszky György (festőművész)
Dr. Dénes Jenő (restaurátor)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Dénes Ildikó
2019.01.04. 22:11
A Szent István Közgazdasági Szakközépiskola hátsó, egykori főlépcsőházában a második és harmadik emelet közötti lépcsőfordulóban látható a festmény.
Kőrösfői Kriesch Aladár Budapest székesfőváros megbízásából készítette a képet. 1917. július közepén kezdte el festeni és szeptember közepére elkészült vele.
A képen dunai gabonaszállító hajót rakodnak ki munkások. Háttérben a budai vár látható. A Mester utcai iskolához közel voltak a ferencvárosi hengermalmok, melyekhez hajón érkezett az őrölni való gabona. Az iskolában kereskedelmi képzés folyt, ezért a képzésnek és az akkori magyar gazdaságnak allegorikus képe is ez a mű.
Dr. Dénes Jenő festőművész szerint: „Az erőteljességükben is finom, el nem durvult munkások fokozódó testhajlatával a munka fokozódott ütemét fejezik ki. A vállukra vetett zsákok lekerekített körvonalai pedig glóriaként övezik a teher súlyától mellükre hajló fejüket. A plein aires napsütés visszaadása már kevésbé sikerült: inkább ködös, mint napsütéses, színei tompák, a kékeszöldek uralkodnak és ezekbe kapcsolódik a munkások testének tompa barnája és ingük kékessárga „fehére"".
A kép keretezését Leszkovszky György készítette.
Dr. Dénes Jenő a képet 1976-ben restaurálta.
Köszönöm az iskola igazgatójának, hogy hozzájárult a fotózáshoz és ismertetéshez.
Források:
http://www.szistvan.hu/root/bemutat/tajakkorok.html

Cím alapján hasonló

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337985
Feltöltve
2019.01.04. 21:30
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/30 • ISO150

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:30

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337986
Feltöltve
2019.01.04. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:30

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337987
Feltöltve
2019.01.04. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:31

337988
Feltöltve
2019.01.04. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:31

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337989
Feltöltve
2019.01.04. 21:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:32

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337990
Feltöltve
2019.01.04. 21:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:33

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337991
Feltöltve
2019.01.04. 21:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/38 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:34

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337992
Feltöltve
2019.01.04. 21:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/50 • ISO400

337993
Feltöltve
2019.01.04. 21:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/28 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:34

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337994
Feltöltve
2019.01.04. 21:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.01.04. 21:35

"Gabonáshajót kirakó munkások" c. alkotás fotói

Alkotók
Körösfői Kriesch Aladár (festőművész)Leszkovszky György (festőművész)Dr. Dénes Jenő (restaurátor)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337995
Feltöltve
2019.01.04. 21:35
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/30 • ISO100

337996

417913
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.27. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/14 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.27. 18:30
2014. február
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.09.27. 18:30
1 új fotót töltöttem a "Gabonáshajót kirakó munkások" műlaphoz
19.01.04. 22:11
Dénes Ildikó publikálta "Gabonáshajót kirakó munkások" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.