A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei

Zágráb (Zagreb), Ilica 49.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Reljefa u zgradi Matice hrvatskih obrtnika
Angol cím:Reliefs on the Former Headquarters of Croatian Craftsmen

A hét emeletes épület első, második emeleti homlokzatán, ill. erkélyén,...Teljes szövegA hét emeletes épület első, második emeleti homlokzatán, ill. erkélyén, és a harmadik emeleten (volt).Kevesebb szöveg

Felállítás1939

Göröntsér Vera
2019.01.08. 14:38
Közel három éve nagy vadászaton voltan Zágrábban. Készültem, listát készítettem és térképen jelöltem a célpontokat. Mindezt megfejeltem egy útvonaltervvel... persze, csak hogy legyen mit felrúgni :-)
A listán kivételként szerepelt ez az épületdísz. Már előbbi utamon feltűnt az érdekes homlokzat, de itthon lepődtem meg, hogy ez is, ill. alkotója is szerepel a Zágrábról mindent tudó információs honlapon. Mindebből következik, hogy most, amikor úgy nekikezdtem a műlap elkészítésének, nem találtam az infó-kat. Hosszas kutatás után sikerült újra elővarázsolni.

A horvát kézművesek székháza Zágráb egyik legforgalmasabb utcája mentén épült fel, gyakorlatilag az óvárosban. Építését 1937-ben kezdték meg Alexander Freudenreich és Zvonimir Požgaja tervei alapján. Az épület hét (belső oldalán nyolc) emeletes. A földszinten kézműves üzletsor található. Egy leírás szerint ugyancsak üzlethelyiségek helyezkednek el az első két emeleten is, de az utcai épület felső emeletei, ill. az udvar nyolc emeletes épületrészét lakások céljára tervezték. A forrás szerint az art deco, felmerült vélemény alapján a Bauhaus műfaját képviselő épület Zágráb 20. századi építészetének kiemelkedő produktuma.

Ami minket érint, az épület több szintjén végigfutó domborműsor – méghozzá nem csak átgondoltan komponálva, de különböző anyagokból kiképezve.Természetesen a téma alkalmazkodik az épület profiljához, képviselteti magát a kézműipar legtöbb ága.
Kicsit közelebbről, azaz tüzetesebben nézve, az első emeleti homlokzati sorozat inkább a szolgáltató kézműipart jeleníti meg: szobafestő, vízvezetékszerelő, tetőfedő és egyéb iparágakra utaló "piktogramok" töltik ki a sort. Középen egy címer vár megfejtésre, amiben szerepel Horvátország és Szlavónia címpajzsa, ill. részlete is, de külön érdekesség, hogy két férfi veszi körül – éppen kezet fognak. Egyikük szobrász, ami biztosra vehető, másikukat én építésznek, vagy G.K. véleményét figyelembe véve kőfaragónak mondanám.
A második emelet erkélysorán újabb kihívást jelent a színes kerámiaképek sora. Ahogy látom, szerepel köztük egy festőpaletta is (érdekes, hogy elszakították a művészetek. képviselőit egymástól).
A felette lévő erkély az igazi rejtély! Itthon döbbentem meg, hiszen az én képeimen ott az erkélyeknek csak tartó váza szerepel. Tudatosan ezt nem is fényképeztem, pedig a további erkélyrácsok igazán szépek, jellegzetesek (éppen csak nem a profilunk).
A mindkét, 2012-ben íródott forrás képein azonban látom, hogy a második emeletii szinten is fut egy dombormű-sor. Persze, hiszen itt is műhelyek helyezkednek el! Az archívnak jelölt képek egyikén elég jól látszik, itt a nyomdaipar két képpel is képviselteti magát, kell lennie egy fotó-műhelynek és fodrásznak is. Izgatottan várom a megfejtéseket az utolsó előtti kép (szerintem fejetlen) szárnyas jószágának (oroszlán!?) megfejtésére, vajon milyen kézmű-ipari ág titokzatos jelképe lehet?
Források:
http://www.zagrebacki.info/2012/04/matica-hrvatskih-obrtnika.html
https://www.geocaching.com/geocache/GC3GR3A_matica-hrvatskih-obrtnika?guid=313d2004-2e2a-4f81-bf08-d969ed233c0d
http://www1.zagreb.hr/galerijakd.nsf/c31dd4a135787898c1256f9600325af4/683961be047129b5c1257f3e00491d12?OpenDocument
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.01.08. 14:38
There is a very interesting building on the Ilice street, near the part of historic old town. It was built in art deco style from the 1937 as the headquarters of Croatian Craftsmen (designed by Aleksandar Freudenreich and Zvonimir Požgaj).
"The passage under the tower is filled with craft shops ..., where you can buy an original Croatian garments, bags and other souvenirs . At the end of the passage is one of a series of Medvedgrad pubs (also a restaurant) in Zagreb...."
There are three series of "uniqe and magnificent balconies" on the lower three floors with the symbols of craftsmen.

Cím alapján hasonló

"A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
337964
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.04. 15:29
2016. április

"A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
337965
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

337966
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

337969
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.04. 15:30
2016. április

"A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
337967
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

337968
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

337963

337971
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160

337972
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2019.01.04. 15:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

337970

Archív fotók

"A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. alkotás fotói

2012.
Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
337974
Forrás
http://www.zagrebacki.info/2012/04/matica-hrvatskih-obrtnika.html
Évszám
2012
Feltöltve
2019.01.04. 15:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.04. 15:36
2012, Archív felvétel
2012.

"A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. alkotás fotói

2012.
Alkotó
Település
Zágráb (Zagreb)
Feltöltő
Azonosító
337975
Forrás
https://www.geocaching.com/geocache/GC3GR3A_matica-hrvatskih-obrtnika?guid=313d2004-2e2a-4f81-bf08-d969ed233c0d
Évszám
2012
Feltöltve
2019.01.04. 15:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.04. 15:37
2012, Archív felvétel
2012.
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.08. 14:38
A közösség publikálta Göröntsér Vera "A horvát kézművesek egykori székhelye domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.