Felszabadulási emlékkönyvtár

Medgyesbodzás, Széchenyi út 37-39.

Medgyesbodzás
Széchenyi út 37-39.
A községi könyvtár falán a bejárattól jobbra.

Felállítás1975. szeptember 18.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2019.01.08. 20:48
Az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején, az akkori hatalom (az Országos Népművelődési Tanács) nagy hangsúlyt fektetett a közművelődésre, sok kis faluban, városokban indították el a könyvtár mozgalmat, többek között, Békés megyében. Célja, hogy sokakat becsábítsanak olvasásra, tanulásra, zenehallgatásra, folyóiratok ingyenes olvasására, előadásokra a helyi viszonyokhoz képest modern, jól felszerelt könyvtárakba. Egyes helyeken gyermek részleggel bővítették a kínálatot. Emellett biztosították a szakképzett személyzetet is.

A tábla bronzból készült, a csillag kifelé domborodik, a szöveg "negatív" nyomású.
A medgyesbodzási könyvtár 1975-ben épült, akkor kapta a megtisztelő "FELSZABADULÁSI EMLÉKKÖNYVTÁR 1945-1975" domborműves táblát, az ötágú csillaggal.
Készítője ismeretlen, a könyvtárosok sem tudták megmondani.
Hasonló emléktáblák vannak már a műlapok között, de egy sem ilyen.

"Könyvtárépítés - könyvtárépület
A rendszernek ugyanakkor - a kistelepülések vonatkozásában - mégiscsak a kiskönyvtárak a végpontjai. Sallai István Páldy Róberthez és az SZKP határozat feladattervéhez csatlakozik akkor, amikor 1975-ben kimutatja, hogy az olvasólétszám és a könyvtári alapterület között szoros összefüggés van. Megfelelő alapterület esetén emelkedik az olvasószám, a kis alapterület miatt a létszám növekedésben visszaesés következik be. Az olvasómozgalom sikerének döntő feltételeként rögzíti tehát az intézményfejlesztést. Ezt már eddig is könyvtár építési akciók segítették.
Az első "Száz falu - száz könyvtár" jelszóval indult.
Az akció könyvtárai felszabadulási emlékkönyvtár megjelölésben részesedtek.
A második a Petőfi-emlékkönyvtár akció volt. Ez a mozgalom már a városokra is kiterjedt, 65 jelentkezőből 44 kapta meg a címet. De tovább kell lépni. Ennek kerete ismét egy akció, a felszabadulás 30. évfordulóját köszöntő "30 év - 30 könyvtár" pályázat. A három akció révén mintegy 20.000 négyzetméter új könyvtári terület jöhetett létre."

Avatás:
"Szeptember 18-án, csütörtökön délelőtt 11.30 órakor ünnepélyes eseményre gyűlnek össze a medgyesbodzásiak. Ekkor adják át a község új, korszerű könyvtárát. Megnyitó beszédet Nagy János, a Békés megyei Tanács elnökhelyettese mond. Az átadásra kerülő könyvtárat társadalmi összefogással, felszabadulásunk harmincadik évfordulója tiszteletére építették. A közel egymillió forintos új létesítményben mintegy 8 ezer kötet várja majd az olvasókat. A zene kedvelői is bizonyára gyakran ellátogatnak ide, mert a zenei részlegben hasznosan tölthetik majd szabad idejüket."

Idézet a forrásból:
"Községi Könyvtár
A könyvtár történetének szálai a 19. század végéig nyúlnak vissza. „Olvasókör” 1896 óta
működik a faluban. A jelenlegi könyvtár építési munkálatai 1975. szeptember 5-én fejeződtek be. Az épület előtti olvasóparkban Seregi József „Esőváró” című kőszobra található. A könyvtár falát Takács Zoltán kerámiái díszítik. Intézményünk 2009 októberében csatlakozott a Dél-Békési Kistérségi Többcélú Társuláshoz. A kölcsönzés mellett egyéb szolgáltatásokkal is állnak látogatóik rendelkezésére, mint pl. tanfolyamokon, ismeretterjesztő előadásokon, közösségi rendezvényeken való részvétel. A könyvtár állománya: 6000 kötetű. "
Források:
Avatás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1975_09/?pg=124&layout=s&query=1975%20Medgyesbodz%C3%A1s%20k%C3%B6nyvt%C3%A1r
A faluról:
https://www.medgyesbodzas.hu/pdf/2018/MedgyesTAK180502_t.pdf
https://www.medgyesbodzas.hu/konyvtar/index.htm
Könyvtár mozgalom:
https://library.hungaricana.hu/en/view/BekesMegyeiNepujsag_1970_05/?pg=68&layout=s
Könyvtár építés fejezet:
http://epa.oszk.hu/00100/00143/00042/feher.html



Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékkönyvtár" c. alkotás fotói

Település
Medgyesbodzás
Feltöltő
Azonosító
337872
Feltöltve
2019.01.03. 18:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ80/10 • 1/2000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.03. 18:32

"Felszabadulási emlékkönyvtár" c. alkotás fotói

Település
Medgyesbodzás
Feltöltő
Azonosító
337874
Feltöltve
2019.01.03. 18:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.03. 18:34

"Felszabadulási emlékkönyvtár" c. alkotás fotói

Település
Medgyesbodzás
Feltöltő
Azonosító
337868
Feltöltve
2019.01.03. 18:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ80/10 • 1/1600 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.03. 18:32

"Felszabadulási emlékkönyvtár" c. alkotás fotói

Település
Medgyesbodzás
Feltöltő
Azonosító
337871
Feltöltve
2019.01.03. 18:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ80/10 • 1/1250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.03. 18:32

"Felszabadulási emlékkönyvtár" c. alkotás fotói

Település
Medgyesbodzás
Feltöltő
Azonosító
337869
Feltöltve
2019.01.03. 18:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.03. 18:32
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.12.04. 14:05
Megérintettem a "Felszabadulási emlékkönyvtár" alkotást
22.08.14. 11:39
Megérintettem a "Felszabadulási emlékkönyvtár" alkotást
19.01.08. 20:48
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Felszabadulási emlékkönyvtár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.