A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai

Budapest, II. kerület, Templomkert 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
II. kerület, Templomkert 1.
A bazilika előterét elhagyva, a hajó jobb oldalán lévő falon.

Felállítás1899. október 1.

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.02.18. 18:16
A Kisboldogasszony Bazilika felszentelésére 1899-ben került sor. Ahogy korábban már jeleztem (ld. az első kapcsolt lapon), a templom alapítása egy civil egylethez kötődik, a templom építése kiemelkedő alakjainak portréit az üvegfestő, Róth Miksa az üvegablakokon is megjelenítette.
Sajnos a fellelhető, a templom bemutatásával foglalkozó leírások, még a kegyhely saját honlapja sem foglalkozik érdemben az üvegablakokkal. Az előtérben van egy ismertető, de az sem tér ki erre a témára. Az alkotó mégis részint a Templomablak Anno információi, másrészt a bal oldali sorban a második ablakon lévő szignó alapján azonosítható, míg a Katolikus lexikon a Róth Miksa szócikknél jelöli a művész jeles műveinek felsorolásánál.

Az üvegfestmények témája többnyire ismert szentek, ill. velük kapcsolatos jelenetek ábrázolásai. Leírásukkal a feltöltés sorrendjét követem.

Az első két ablak bemutatásakor sajnos nem jól azonosítottam azok témáját. A leírást a ld. a Dénes Ildikó hozzáadásában.

A harmadik üvegablak témája egészen elüt az előbbiektől. Egy Pietà-ábrázolás, ahol a Fájdalmas anya ölben tartja egyszülött fiát, Jézust. Mária teste kék lepelbe burkolózik, Jézus, akit már levettek a keresztről, halott https://hu.wikipedia.org/wiki/Piet%C3%A0_(m%C5%B1v%C3%A9szett%C3%B6rt%C3%A9net)
Valamennyi üvegfestményt ornamentális díszítés keretezi, az alsó mezőben felirat jelzi az adományozó nevét és az évszámot.
Források:
http://mariaremete.hu/mr/bazilikank-tortenete/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisboldogasszony-templom_(M%C3%A1riaremete)
http://lexikon.katolikus.hu/R/R%C3%B3th.html
https://templomablakanno.blog.hu/2011/07/08/mariaremete_kisboldogasszony_templom
További linkek
A templom építésének története: http://katolikus.network.hu/blog/katolikus-kozosseg-hirei/mariaremete-kisboldogasszony-templom
Dénes Ildikó
2022.01.19. 09:30
Az első üvegablak Szent Györgyöt ábrázolja. Az üvegablakon egy fiatal férfi látható, aki jobb kezében pallost fog, bal kezében pajzs van. Jobb lábával egy tüzet okádó sárkány fejét szorítja le a földre. Szent György római kori katona és keresztény vértanú. [1] „A sárkányölő motívum, mely elsősorban a költészetet és az ikonográfiát ihlette meg, csak később született a György-legenda nyugati hagyományában.” [2]
Az üvegablak adományozója Schaffer György. Az adományozók általában olyan szentet ábrázoló üvegablakot adományoznak, akinek a neve megegyezik az adományozó keresztnevével.

A második üvegablak Szent Mihály arkangyalt ábrázolja. Aki „Az Isten ellen fellázadt Lucifert eltiporta, és lándzsájával átszúrta, majd letaszította a Földre.
A többi főangyalhoz hasonlóan a művészetben általában szárnnyal van ábrázolva, egyházi ruhában (alba, dalmatika vagy pluviálé), vagy harci öltözékben (karddal, pajzzsal és kopjával), lábánál a legyőzött sárkánnyal (a Sátán megtestesítőjével).”[3] Másik forrás szerint „A főangyalt fiatal férfiként ábrázolják, általában szárnyakkal, fején diadém vagy sisak, ruházata tunika, páncél, köpeny, kezében kardot, mérleget tart, lábával eltapossa a gonoszt.” [4]
Az üvegablakon egy szárnyas alak látható, fején sisak, jobb kezében lefelé tartott véres lándzsa, bal kezében pajzs. A pajzson a felirat Quis ut Deus (Ki olyan, mint Isten). Néhány Szent Mihály arkangyal ábrázoláson szerepel ez a felirat. [5] Az arkangyal neve „a héber „mi ká él” = „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered.” [3] Jobb lába alatt egy a hátán fekvő szárnyas sárkány látható.
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy
[2] https://archiv.katolikus.hu/szentek/0424.html
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Mih%C3%A1ly_arkangyal
[4] https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-mihaly-szent-gabor-es-szent-rafael-foangyalok
[5] http://stmichaelthearchangel.net/quis-ut-deus/

Normál és archív fotók

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336204
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:41

336199
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:39
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent György
Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336194
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO2500

336195
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • ISO3200

336196
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/10 • ISO800

Szent Mihály
Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336200
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

336198
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

336197
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:39
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Pietà
Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336201
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:41
2017. szeptember
Pietà

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Pietà
Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336202
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • ISO1000

336203
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:41
2017. szeptember

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418188
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.30. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/50 • 21.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.30. 11:37
2014. február

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418189
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.30. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/100 • 24.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.30. 11:37
2014. február

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418190
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2020.09.30. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/26 • 21.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.30. 11:37
2017. október

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418191
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.30. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/58 • 11.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.30. 11:37
2014. február

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
418192
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2020.09.30. 11:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/80 • 21.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.30. 11:37
2014. február

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474678
Feltöltve
2022.01.18. 00:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/24 • 2.3mm • ISO831

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.18. 00:10

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474679
Feltöltve
2022.01.18. 00:10
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO616

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.18. 00:10

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474680
Feltöltve
2022.01.18. 00:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/20 • 6.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.18. 00:10

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474681
Feltöltve
2022.01.18. 00:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/20 • 30.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.18. 00:10

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474682
Feltöltve
2022.01.18. 00:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/50 • 39.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.18. 00:10

Adalék vagy máshol

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336193
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.12.22. 20:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.22. 20:38
2017. szeptember
Összesen 22 fotó

Műlap története

22.01.19. 09:30
Az "A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.18. 00:10
5 új fotót töltöttem az "A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" műlaphoz
20.09.30. 14:27
Az "A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.09.30. 11:37
5 új fotót töltöttem az "A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" műlaphoz
19.02.18. 18:16
Göröntsér Vera publikálta "A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó jobb oldali üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.