Tatabánya, Teleki László u. 1.

Tatabánya
Teleki László u. 1.
Teleki László u. és Károlyi Mihály u. sarkán álló épület bejárati ajtaját öleli körbe

Felállítás1935

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szapet
2018.12.20. 07:41
Hónapokkal ezelőtt Ádytól (KT) kaptam egy fényképet erről a domborműről. Rákerestem a térképen és hatalmasat néztem. Te jó ég! Éveken keresztül szinte havonta elmentem előtte és észre se vettem. Hát igen, azóta próbálok látni is, nemcsak nézni.

Vitéz Zsemle Pálról egyenlőre nem sok mindent sikerült kiderítenem, egykori mészárszékének kapuzatát díszíti a dombormű és gerecsei vörös márványból faragták. Feltételezem, hogy helyi védettség alatt állhat az alkotás. A kapuzatot körülvevő épület viszont jóval modernebb, többször átalakíthatták. Korábban egy autószalon működött az épületben. A tetőzet alsó részét az új profillal rendelkező kereskedés érkezésekor festhették át.

Szerencsére a dombormű változatlanul az épület bejáratát díszíti, továbbra is remek állapotban van. Keletkezéséről, alkotójáról sajnos nincsenek még információim.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-10335
Gerecsei vörös márvány: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2015/tv1512/bab.html

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Bejárati dombormű" c. alkotás fotói

Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
335912
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ5/1 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.12.19. 23:46

"Bejárati dombormű" c. alkotás fotói

Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
335918
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ35/10 • 1/320 • ISO200

335913
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

335919
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ42/10 • 1/250 • ISO200

335915
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ53/10 • 1/125 • ISO200

335914

335917

335916
Feltöltve
2018.12.19. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ5/1 • 1/160 • ISO200

335920

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.12.20. 07:41
Szapet publikálta "Bejárati dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.