Győr, Mártírok útja – Pesti út.

Győr
Mártírok útja – Pesti út.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.12.19. 18:54
Győr központjától északkeletre az 1-es út (Mártírok útja) és a Pesti út sarkán, az utak szélén egy kis földhányáson van Győr város címere. Mindez szemközt van az ETO FC Győr illetve az ETO Park épületével és parkolójával.

Egy betontömb ferde síkján van a címer, úgy helyezve, hogy a Budapest felől érkezők láthassák. Ez nagyjából sík, de azért domborműves. Felső felülete színesre festett.

Győr városcímerének leírása: „Ívelt oldalú, alul fogazott, hasított, szimmetrikus tárcsapajzs, melynek jobb oldali kék mezejében a város patrónusának, Szent István első vértanúnak félig balra fordult, lebegő alakja látható miseingben és vörös damaszkolt dalmatikában. A vértanú jobb kezében a megkövezésre utaló kődarab, bal kezében a győzelmet jelképező pálmalevelek, feje körül arany dicsfénykoszorú, mögötte pajzsderékon egy arany kereszttel megrakott aranypólya.
A vágott bal oldal felső kék mezejében ezüst városkapu látható faragott kövekből, kék hátterű, csapórácsos, nyitott kapuzattal, egy-egy lőréssel, hegyesen fogazott fanyársakkal, nyolcszögletű, két lőréses, laposan ormozott kőtoronnyal. Az alsó rész vörös mezejében a Duna, Rába, Rábca folyókat jelképező háromhullámos ezüstpólya található.
A tárcsapajzs felső élén a szabad királyi várost jelképező, vörös bélésű, drágakövekkel megrakott, ötágú, nyílt leveles korona látható.
Teljes (vagy díszes) címer: A címerpajzs teljesen megegyezik az egyszerű formával, de kiegészül egy dúsan mintázott barokk kerettel, melyen a szabad királyi várost jelképező korona látható, ami összefogja a címertartó pálmaleveleket.”

A címer 2012. március havában már ott volt, mivel a Google Utcakép fényképén látszik.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-gyor.shtml

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335880
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:35
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335881
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:36
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335882
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:36
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335883
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:36
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335884
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:37
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335885
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/200 • ISO100

335886
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:38

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:38
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335887

335888
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:38
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335889
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:39
2018. március

"Győr város címere" c. alkotás fotói

Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
335890

335891
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.19. 18:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.19. 18:40
2018. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.04.21. 16:34
A "Győr város címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.19. 18:54
Keszthelyi Sándor publikálta "Győr város címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.