Nemzeti áldozatkészség szobra

Budapest, VI. kerület, Deák tér 6.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
VI. kerület, Deák tér 6.
Az Anker-palota előtt állt

Felállítás1915. szeptember 12.


Sila
2009.01.29. 10:16
1915 tavaszán a Gyorssegély – Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal létre hozta a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottságot. Céljuk egy olyan fából készült szobor felállítása volt, amelyre egy meghatározott pénzösszeg ellenében fémlemezkéket szögelhettek az adományozók. A szobor elkészítésére Sidló Ferenc szobrászművész kérték fel. A Nemzeti Áldozatkészség szobrát 1915. szeptember 12-én avatták fel a Deák téren az Anker Biztosító Társaság székháza előtt. Az avatáson maga a miniszterelnök, Tisza István is jelen volt. Az ünnepi beszédet Csernoch János, Magyarország hercegprímása tartotta.

A három szóba jöhető helyszín közül nyilván nem véletlenül esett a választás a Deák térre. A másik két javasolt helyszín az Osztrák - Magyar Bank Székháza előtti sétány, illetve az Erzsébet híd hídfője volt. Ha pontosan szeretnénk meghatározni a szobor helyét, akkor az a Deák tér és a mai Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál volt. De, hogy is hívták régen a Bajcsy-Zsilinszky utat? Váci körútnak, egészen 1914. szeptember 9-ig. Ekkor ugyanis a német - magyar fegyverbarátság tiszteletére Vilmos császár körútra keresztelték át. A szobor tehát a Deák tér és a Vilmos császár körút sarkán állt. Az Anker-palota egyébként a Deák tér 6. és a Vilmos császár körút 1. számot is magában foglalja.

A szoborra pillantva az első, amit megállapíthatunk, hogy ez a szobor annak is ismerősnek tűnik, aki most látja először. Nem véletlen. Ez a szobor ugyanis feltűnő hasonlóságot mutat Andrea Veroccio Velencében található alkotásával, Don Colleoni zsoldosvezér lovas szobrával. Bár vannak szembetűnő különbségek is, mint például a lovag kezében tartott kopja, vagy a díszes lószerszámok, mégis azt kell, hogy mondjuk, a lóról lágyan leomló nyeregtakaró sem tudja elfedni ezt az egyértelmű hasonlóságot. A rossznyelvűek szerint, pedig egyenesen a Fővárosi Sörfőző Rt. reklámplakátja adta az ötletet a szoborhoz. Szóval nem volt túl eredeti ötlet.
Másrészt a szobor túlságosan semleges, vagyis nem elég nemzeti. Ezt a szobrot Európa bármely városában felállíthatták volna. Egy művésztörténész ismerősöm szerint a lószerszámok szíjai egyértelműen nemzeti jelleget mutatnak, de az én laikus véleményem szerint ez nem elég meggyőző. Igaz erről nem a szobrász tehet, hiszen tőle kifejezetten egy Mátyás király korát idéző, reneszánsz kori páncélos lovag szobrát rendelték meg.

A szobor fából készült, amelyre néhány korona ellenében egy fémlemezt szögelhettek az adományozók. Az adományozásról emléklapot is adtak, amelyen feltüntették, hogy pontosan hová illesztették fel a lemezt, amelybe sokan a nevüket is bele üttették. Két koronáért pedig meg lehetett vásárolni a Nemzeti Áldozat Jelvényét. Továbbá a szobrot ábrázoló képeslapok árából is 10, esetenként 20 fillér a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottságot illette meg. A források szerint 2 év alatt 450 ezer korona volt a bevétel, amelyen az Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal fele-fele arányban osztozott meg. A befolyt összeget a hadirokkantak, valamint a hadiárvák és özvegyek támogatására fordították.

A háború befejezése után nem fordítottak gondot az alkotás megóvására, így az a „relikviagyűjtők” áldozatává vált. „Néhány hét óta azonban furcsa dolgok történnek az áldozatkészség szobra körül. Déltájban kis iskolások jelennek meg a szobornál, kis vésőkkel és zsebkésekkel felszerelve és sorra feszegették le a pikkelyeket. Már minden iskolásfiu sapkáján van egy ilyen bronzpikkely. Az iskolában rendes adásvétel tárgyát képezi. Már ázsiója is van.” – írta a Bulvár 1919 februárjában.

1919. május 1-én a kommunisták a szobor fölé paravánt emeltek és vörös drapériába csomagolták, vagy Horthy szavaival élve, 'vörös rongyokba öltöztették', mivel az alkotás idegen volt a Tanácsköztársaság szellemiségétől. A paraván elé Szabó Ervin nagyméretű gipsz portréját helyezték el.

1924 novemberében a szobrot eltávolították a Deák térről és a Ludovika udvarán állították fel. Erre állítólag azért került sor, mert a környék lakói és kereskedői sokat panaszkodtak arra, hogy az erősen megrongálódott szobor rontja a városképet. Új helyén a szobrot helyreállították és a II. világháború végéig itt volt megtekinthető.

A háború után a szobrot szétdarabolták, és a darabjai a Kiscelli Múzeum, illetve a Hadtörténeti Múzeum raktárba kerültek és a nagyközönség 60 éven át, még darabjaiban sem láthatta az alkotást. A 2008-as „Reneszánsz év” Corvin Tükör című kiállítása alkalmával viszont néhány hónapig az érdeklődők megtekinthették a szobor fejét.
További linkek
http://www.indavideo.hu/video/A_nemzeti_aldozatkeszseg_szobra

Blogbejegyzések a műlapról
Vasvitézek - A történelmi Magyarország áldozatkészség szobrai
Sila blogja @ 2009.12.13. 12:53
Történelmi háttér: „Mindent megfontoltam és meggondoltam” – ezekkel a szavakkal végződik Ferenc József, 1914. augusztus 1-én kiadott mozgósítási felhívása. Ezzel, illetve a négy nappal korábbi szerbek elleni hadüzenettel, kezdetét vette az a háború, amelyet két évtizeden át csak...

Neszták Béla készítette a műlapot


Tagi gyűjteményben
Vasvitézek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor épségben maradt feje. Köszönöm a képet Kőrösi Andrásnak.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40388
Feltöltve
2010.01.13. 11:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.01.13. 11:55
A szobor épségben maradt feje. Köszönöm a képet Kőrösi Andrásnak.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor makettje I.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29770
Feltöltve
2009.09.26. 17:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.26. 17:02
A szobor makettje I.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor makettje II.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29771
Feltöltve
2009.09.26. 17:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.09.26. 17:03
A szobor makettje II.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Újraöntve a Kiscelli Múzeum udvarán
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242204
Feltöltve
2016.06.03. 14:59
EXIF információk...
Blackview / BV5000
ƒ20/10 • 1/2188 • ISO48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 16.06.03. 14:59
Újraöntve a Kiscelli Múzeum udvarán

Archív fotók

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor gipszmintájáról készült képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29016
Feltöltve
2009.09.21. 16:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.21. 16:56
Archív felvétel
A szobor gipszmintájáról készült képeslap.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Készül a szobor.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54528
Feltöltve
2010.05.24. 18:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Sidló Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.24. 18:31
Archív felvétel
Készül a szobor.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A kész szobor műtermi képe.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29707
Feltöltve
2009.09.25. 17:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.25. 17:52
Archív felvétel
A kész szobor műtermi képe.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Archív fotó a szobor fejéről.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13571
Feltöltve
2009.01.28. 15:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.28. 15:41
Archív felvétel
Archív fotó a szobor fejéről.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor összeszerelése a Deák téren.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232696
Forrás
http://kiscellimuzeum.hu/sites/default/files/pictures/idoszaki_kiallitas/2016/BP_hatorszag/I_VH_beharangozo.JPG
Évszám
2016
Feltöltve
2016.02.24. 11:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 16.02.24. 11:43
2016, Archív felvétel
A szobor összeszerelése a Deák téren.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor avatása 1915. szeptember 12-én.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34831
Évszám
1915
Feltöltve
2009.11.09. 12:03
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.11.09. 12:03
1915, Archív felvétel
A szobor avatása 1915. szeptember 12-én.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

"A Nemzeti Áldozatkézség Szobrának leleplezése"
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195070
Forrás
APÁK ÉS HŐSÖK • SZABÓ DÁNIEL A nemzeti áldozatkészség szobra
Feltöltve
2015.02.09. 22:27
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.09. 22:27
Archív felvétel
"A Nemzeti Áldozatkézség Szobrának leleplezése"

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195069
Forrás
APÁK ÉS HŐSÖK • SZABÓ DÁNIEL A nemzeti áldozatkészség szobra
Feltöltve
2015.02.09. 22:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.09. 22:23
Archív felvétel

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

'Vörös rongyokba öltöztetve' 1919. május 1-én.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34832
Évszám
1919
Feltöltve
2009.11.09. 12:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.11.09. 12:07
1919, Archív felvétel
'Vörös rongyokba öltöztetve' 1919. május 1-én.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A Ludovika épülete előtt.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13572
Feltöltve
2009.01.28. 15:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.28. 15:42
Archív felvétel
A Ludovika épülete előtt.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Százados úti műteremben készülő szoborral 1915. VIII. 27-én FSZEK 040037
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405901
Forrás
https://foto.fszek.hu/WebPac_kep/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=760858&pos=5
Évszám
1915
Feltöltve
2020.06.13. 16:06
Képinfó
Alkotó a képen
(Sidló Ferenc)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.13. 16:06
1915, Archív felvétel
Százados úti műteremben készülő szoborral 1915. VIII. 27-én FSZEK 040037

Adalék vagy máshol

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A szobor feltűnő hasonlóságot mutat Andrea Veroccio Velencében található alkotásával, Don Colleoni zsoldosvezér lovas szobrával.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
67690
Feltöltve
2010.10.01. 13:30
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.10.01. 13:30
A szobor feltűnő...Teljes szövegA szobor feltűnő hasonlóságot mutat Andrea Veroccio Velencében található alkotásával, Don Colleoni zsoldosvezér lovas szobrával.Kevesebb szöveg

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A rossznyelvűek szerint a Fővárosi Sörfőző Rt. reklámja adta az ötletet a szoborhoz.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
67691
Feltöltve
2010.10.01. 13:30
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.10.01. 13:30
A rossznyelvűek szerint a...Teljes szövegA rossznyelvűek szerint a Fővárosi Sörfőző Rt. reklámja adta az ötletet a szoborhoz.Kevesebb szöveg

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Hirdetmény a szoborról.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43678
Feltöltve
2010.02.18. 22:50
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.02.18. 22:50
Hirdetmény a szoborról.

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

Az adományozók egy emléklapot kaptak, melyen feltüntették az adományozó fémlemezének helyét.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29015
Feltöltve
2009.09.21. 16:54
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.21. 16:54
Az adományozók egy...Teljes szövegAz adományozók egy emléklapot kaptak, melyen feltüntették az adományozó fémlemezének helyét.Kevesebb szöveg

"Nemzeti áldozatkészség szobra" c. alkotás fotói

A Nemzeti Áldozat Jelvénye.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29017
Feltöltve
2009.09.21. 16:58
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.21. 16:58
A Nemzeti Áldozat Jelvénye.
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.06.13. 16:08
A "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.13. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
16.06.03. 14:59
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
15.02.09. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
15.02.09. 22:23
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
09.11.19. 18:47
A "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlap gondozása átadásra kerültSila tagunknak
09.09.26. 17:03
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
09.09.26. 17:02
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti áldozatkészség szobra" műlaphoz
09.01.29. 10:16
Sila publikálta "Nemzeti áldozatkészség szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.