Gyöngyös, Szent Bertalan utca 3.

Gyöngyös
Szent Bertalan utca 3.
A plébánia kertje, a Szent Bertalan-templom Kincstára udvara

Avatás2014
Avatás1938

Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2018.12.14. 11:06
A kálváriát kálváriaépülettel, templommal Gyöngyös szélén, az Úrdombon jezsuiták építtették 1721-1723 között. Guba Pál piarista tanár volt az épületegyüttes gondnoka 1923-tól. Az épületegyüttest 1935-1938 között tatarozták, a stációképeket Zsolnay domborművekre cserélték. Gyűjtést rendeztek a keresztút létesítésére, az öt helyről kért árajánlatból a Zsolnay-gyár ajánlatát fogadták el. Kaptak egyszínű és színes mintaképeket is, és ugyan a színesek drágábbak voltak, azt választották.
Az 1990-es évek közepén a domborműveket megrongálták, ezért dr. Nagy Lajos apát felsővárosi plébános leszedette, restauráltatta és a plébánia udvari falán helyeztette el. Jelenlegi helyükre a plébánia kertjébe 2014-be a restaurálás után kerültek. Az udvar egyik épületében van a Szent Bertalan-templom Kincstára.
Tudomásom szerint az országban 12 kálvárián láthatóak ezek a domborművek. Van egy fehér színű, a mórahalmi vajszínű, a többi színes, de mindegyik színezése más. A Szeged-Dorozsma keresztút korábbi Zsolnay domborműveiről 2016-ban Barta András bronz másolatot készített. Egyes domborműképek között kisebb eltérések vannak, pl. a Jézus vállára veszi a keresztet második stációkép némelyikén nincs a háttérben Mária alakja. Vagy a keresztre feszítés jelenete un. oldalcserélt (tükörkép).
Források:
http://mc1.hu/kalvaria/gp1.pdf
az udvaron látható ismertető tábla szövege

Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotók
Mack LajosApáti Abt SándorZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
335260
Feltöltve
2018.12.14. 10:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.14. 10:51

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotók
Mack LajosApáti Abt SándorZsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
335261
Feltöltve
2018.12.14. 10:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • ISO250

335262

335263
Feltöltve
2018.12.14. 10:52

Dénes Ildikó 18.12.14. 10:52

335264

335265

335266

335267
Feltöltve
2018.12.14. 10:53

Dénes Ildikó 18.12.14. 10:53

335268

335269
Feltöltve
2018.12.14. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250

335270
Feltöltve
2018.12.14. 10:54

Dénes Ildikó 18.12.14. 10:54

335271
Feltöltve
2018.12.14. 10:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.14. 10:54
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.14. 11:06
Dénes Ildikó publikálta "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.