Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)

Angol cím:Votive Cross


Avatás1917
Avatás1913

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2018.12.10. 11:14
A talapzat felirata:
"Es kommt die Stunde, in welcher alle, die in den Gräber sind, die Stimme des Sohnes Göttes hören werden. Kristus ist mein Leben Und Sterben. mein Gewinn.
Gewidmet der Gemeinde Lovászad 1913)
(Eljön majd az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, hallani fogják Isten fiának szavát. Krisztus az én életem és halálom, ő az én győzedelmem. Állíttatta Lovászad község 1913.)
A felirat első mondata idézet János evangéliuma 5. fejezetéből.

A fogadalmi kereszten a megfeszített Krisztus és a Fájdalmas anya mellett két másik alak is megjelenik. Az egyikük - könyvvel a kezében- Szent Anna, a másik nehezen azonosítható, talán Mária Magdolna.

A kereszten, illetve annak talapzatán nem látható a készítőre utaló felirat.

Karl Ulbrich Burgenländische Heimatblätter-ben megjelent tanulmánya szerint a keresztet 1913-ban a falutól északra lévő temetődombon állították fel. Az ottani temető Lovászad és a szomszédos Karácsfa határán van. A két falu lakói a kerek domb egyik, illetve másik oldalára külön temetkeznek. A karácsfaiak 1911-ben a saját területükön felállították azt a ma is álló keresztet, amelyet egy szombathelyi kőfaragótól rendeltek meg. 1913-ban a lovászadiak a karácsfai kereszttől mindössze egy méterre egy másik keresztet állítottak, amelyik kicsit magasabb volt, mint a karácsfaiaké. A dologból vita támadt, amely 1917-ben egyházi közvetítéssel zárult le. A temetődombon az elsőként felállított kereszt maradhatott, a lovászadiak a saját keresztjüknek a falu bejáratánál találtak új helyet.
E történet magyarázat arra is, hogy a talapzaton miért temetői keresztekre jellemző felirat szerepel.
Források:
Karl Ulbrich: Die Wehranlage Hagensdorf-Luising - https://www.zobodat.at/pdf/Burgenlaendische-Heimatblaetter_12_0054-0058.pdf



Cím alapján hasonló

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334838
Feltöltve
2018.12.10. 09:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ39/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:33

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334839
Feltöltve
2018.12.10. 09:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:34

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334840
Feltöltve
2018.12.10. 09:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:36

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334841
Feltöltve
2018.12.10. 09:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:37

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334842
Feltöltve
2018.12.10. 09:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ53/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:38

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334843
Feltöltve
2018.12.10. 09:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ39/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:40

"Fogadalmi kereszt" c. alkotás fotói

Település
Szentkút-Lovászad (Heiligenbrunn-Luising)
Feltöltő
Azonosító
334844
Feltöltve
2018.12.10. 09:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.12.10. 09:41
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.12.10. 11:14
Orbán Róbert publikálta "Fogadalmi kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.