Kapuőrző szoborpár

Bozsok, Rákóczi Ferenc utca 101.

Bozsok
Rákóczi Ferenc utca 101.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.12.11. 06:39
Több tucatszor mentem már Bucsu faluból Bozsok településre, de sosem láttam a falu elején érdekességet. Valószínűleg a fák levél nélküli volta miatt most (2018. november 28-án) pillantottam meg először valamit. Az első házak után, a főutca nyugati oldalán egy romos kapubejárót, rajta két állat szobrával.

A kapuzat két szélének téglapillérei jelzik, hogy valamikor itt lovaskocsik hajthattak ki és be. Régen lehetett, mert ma már az út sem látszik, a terep már egészen más domborzattal bír.

A pillérek tetején állatszobrok vannak. Két egészalakos, de fekvő helyzetű állat kőszobra. A mai főutcához távolabb eső (északin, azaz kívülről nézve jobbra): egy oroszlán, a közelebb lévő (délin, azaz kívülről nézve balra): egy bika. Mindkettő annyira kopott, hogy már nehezen ismerhetők fel.

Az oroszlán szobra valamiben jobb állapotú. Ez nőstény oroszlán, esetleg lehet sörénytelen hím oroszlán.

A másik szobor szarvasmarha. Magasban van és feltartja fejét, azaz fejét hátraszegi, így csak valószínűsíthető, hogy nem tehén, hanem bika.

Kerítés sehol sincs, a nagy füves udvarból egy nagy farkaskutya szaladt felém. Így gyorsan lefotóztam a szobrokat és az itt álló régi és elhanyagolt épületet, aztán menekülőre fogtam. Otthon ért a meglepetés, mert a ház utcai falára vörös festékkel a 101-es számot mázolták fel. A „Bozsok, Rákóczi Ferenc utca 101.” címen viszont a műemlékjegyzékben a „Volt Batthyány-kastély romjai, késő reneszánsz, 1660 körül. 1841-től romos.” adatot találtam.

Azaz ez a kapuzat egy régi, nagy és híres várkastélynak a kocsibejárója volt. Egykor ez is a Sibrik család tulajdona, a Batthyányiak 1616-ban szerezték meg. Vendégeskedett itt II. Rákóczi Ferenc is, Eszterházy Antal is, I. Ferenc császár és magyar király is. Lakták kurucok is, labancok is. 1832-től elhagyatott lett, 1841-ben villámcsapás következtében leégett, 1860-ban eladták. Azóta sem hozták helyre. A kapuzat közelében lévő épületek csak gazdasági épületek voltak, a várkastély jóval beljebb volt, ma csak romjai maradtak. Falait építőanyagként nagyrészt eladták és elhordták.

A kastélyt kerítéssel vették körül és a bejáraton nyilván kétszárnyú nagykapu volt, aminek tartópilléreit láthatjuk. A szobrok akár 1619-ben, vagy utána is készülhettek. Koppány Tibor igen részletes tanulmány szerint: "Batthyány Ferenc birtoklásának éveiből egyetlen építésre vonatkozó adat maradt 1619-ből. Eszerint a bozsoki uradalmat vezető sáfárnak, Paur Mihálynak azt írta Batthyány Ferenc, hogy a megkezdett kőkerítést másfél öl magasan folytassa, és a kőművest, „Master Parthyt" abban az esetben sem szabad elküldeni addig, amíg a munkát be nem fejezte, ha az a munka kifogásolni való."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/8822
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bozsok
http://www.varbarat.hu/varak/bozsok_b.html
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Mmlh_05/?pg=106&layout=s



Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334735
Feltöltve
2018.12.08. 20:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:22

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334736
Feltöltve
2018.12.08. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:23

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334737
Feltöltve
2018.12.08. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:23

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334738
Feltöltve
2018.12.08. 20:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:23

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334739
Feltöltve
2018.12.08. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:24

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334740
Feltöltve
2018.12.08. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:24

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334741
Feltöltve
2018.12.08. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:25

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334742
Feltöltve
2018.12.08. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:25

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334743
Feltöltve
2018.12.08. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:26

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334744
Feltöltve
2018.12.08. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:26

"Kapuőrző szoborpár" c. alkotás fotói

Település
Bozsok
Feltöltő
Azonosító
334745
Feltöltve
2018.12.08. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.08. 20:27
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.12.11. 06:39
Keszthelyi Sándor publikálta "Kapuőrző szoborpár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.