Budapest, XI. kerület, Gellért-hegy

Budapest
XI. kerület, Gellért-hegy
A Sziklatemplom jobb oldali első kápolnájában áll.

Felállítás2016. december 4.

Petrás Mária (keramikus)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.12.07. 18:02
December 4-ére meghívást kaptam a Szent Borbála tiszteletére tartott ökomenikus misére a Sziklatemplomba. Akkor láttam a Szent Borbála-szobrot.

A Sziklatemplom kialakítása Pfeiffer Gyula miniszteri főtanácsos nevéhez fűződik, aki 1924-ben lourdesi zarándoklatát követően szeretett volna Budapesten egy szikla templomot létrehozni. 1926-ban a Gellérthegy déli oldalán egy kis külső barlangot erre alkalmasnak talált, ahol egykor Szent Iván élt. Ebben a barlangban épült meg a templom főoltára, a hívők padsorai a sziklateraszon voltak. Ekkor csak Sziklatemplomnak hívták – ez a név máig megmaradt. A Sziklatemplom bővítését sokan támogatták. 1930-ban bányászok robbantással alakították ki a belső részt a meglevő karsztüregekből. A templomot 1931 pünkösdjén szentelték fel.
„A bővítés azzal a szándékkal történt, hogy a visszatérő, és egyetlen magyar alapítású rendnek, a hazatelepülő pálos atyáknak adják át. Weichinger Károly tervei szerint 1934-re készült el a templom mögött kialakított, a Gellérthegy Dunára néző részen az atyák számára a kolostor. Lengyelországból 16 pálos szerzetes érkezett 1934. május 12-én és ünnepélyes keretek között adták át a templomot és a kolostort. A templomból belső átjárást is létrehoztak 1934-ben, ami még most is használható.”
1951-ben a Sziklatemplomom belső berendezését szétrombolták. 1960-ban a barlangnyílást bebetonozták.
A Sziklatemplom 1991-ig karsztvíz megfigyelő állomás volt, a kolostor a balettintézet kollégiuma lett.
1991-ben kapta vissza a pálos rend a templomot és a kolostort.
„Az OMBKE, számos bánya- és kohó-mérnök kolléga összefogásával segítette a pálos atyák azon törekvését, hogy a templom szakszerű és biztonságos helyreállítása megtörténjen. Barlangász bányamérnökök voltak az elsők, akik bejutottak, akik elkezdték a helyreállítás lehetőségét és mikéntjét felmérni. Számos egyházi és civil összefogással 1992-ben elkészült a helyreállítás. Az első, bányász-kohász liturgikus ünneplésre 1992. december 04-én került sor ünnepélyes főpapi szentmise keretében Szent Borbála a bányászok védőszentje – a tizennégy segítőszent egyike – emléknapjának megünneplésére.”
Azóta is minden év december 4-én Szent Borbála tiszteletére az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagjainak jelenlétében ünnepi szentmisét tartanak. 2016. december 4-én az ünnepi szentmise alkalmával szentelték fel Szent Borbála szobrát, melynek létrehozásához az OMBKE tagjai is hozzájárultak.
Szent Borbála színes kerámiaszobra szobra a Sziklatemplomban jobb oldalt az első kápolnában áll.
Szent Borbála 306 körül született. A legenda szerint apja akarata ellenére keresztény lett. Megfélemlítették, megszégyenítették, majd végül apja saját kezével lefejezte.
Borbála tisztelete a 9. század óta terjedt el. A ,,hirtelen és készületlen halál'' elleni oltalmazónak tekintik. Úgy imádkoznak hozzá, hogy: ,,Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben.'' Ez a magyarázata annak, hogy a művészek gyakran ábrázolják Borbálát úgy, hogy a kezében cibóriumot és felette ostyát tart.” A cibórium az „Eucharisztia őrzésére szolgáló, fedhető kehely.”
Védőszentje a harangoknak és a harangöntőknek, a tüzéreknek, a hegymászóknak, a bányászoknak, az építőmestereknek és kőműveseknek is. A templombeli ábrázolásában is áldozó ostyát tartalmazó kelyhet tart a kezében.
Köszönöm az információkat Káplánné Juhász Márta okl. kohómérnöknek
Források:
Káplánné Juhász Márta okl. kohómérnöktől kapott információk
http://www.palosrend.hu/bemutatkozas/palos-helyek/budapest-sziklatemplom/284-sziklatemplom
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1204-235.html
http://lexikon.katolikus.hu/C/cib%C3%B3rium.html

Cím alapján hasonló

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334607
Feltöltve
2018.12.07. 17:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:50

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334608
Feltöltve
2018.12.07. 17:50
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/14 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:50

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334609
Feltöltve
2018.12.07. 17:50
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/25 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:50

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334610
Feltöltve
2018.12.07. 17:51
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/50 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:51

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334612
Feltöltve
2018.12.07. 17:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

334613
Feltöltve
2018.12.07. 17:52
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:52

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334614

334615
Feltöltve
2018.12.07. 17:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:53

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334616

334617

334619
Feltöltve
2018.12.07. 17:54
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/33 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:54

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334620
Feltöltve
2018.12.07. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 17:54

"Szent Borbála" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
424871
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.11.20. 14:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/8 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 14:04
2017. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.11.20. 14:04
1 új fotót töltöttem a "Szent Borbála" műlaphoz
18.12.07. 18:02
Dénes Ildikó publikálta "Szent Borbála" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.