Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.

Szombathely
Károlyi Gáspár tér 4.

Felállítás1984

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Keszthelyi Sándor
2018.12.06. 18:29
Szombathely korábbi felsőoktatási intézménye 1984-ben vette fel a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola nevet. 2000-től a neve Berzsenyi Dániel Főiskola lett. 2008-tól a Nyugat-magyarországi Egyetem része lett Savaria Egyetemi Központ néven, azon belül volt a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. 2017-től Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ a neve, és ma is az. Ezen belül 2018-ben megalakult az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ. Vagyis Berzsenyi Dániel neve folyamatosan (néha búvópatakként) megmaradt.

Az intézmény legrégebbi épületének előcsarnokában van Berzsenyi Dániel domborműves arcképe.

Egy álló téglalap alakú vörösmészkő lap van a falon. Ezen van a bronz dombormű. Alá Berzsenyi Dániel aláírását vésték a kőbe.

Ezt a domborművet csak 1984-ben, vagy utána avathatták, miután az intézmény felvette Berzsenyi Dániel nevét. A „Szombathelyi Tanárképző Főiskola 1984-1988 évkönyve” kötet a 37. oldalán két fényképet is közöl az alkotás ünnepélyes avatásáról.
Szombathely kronológiája az 1984-es évnél írja ezt: "a Tanárképző Főiskola felvette Berzsenyi Dániel nevét, elhelyezték a névadó domborművét a főépületben".
Ugyancsak az 1984. év eseményeinél írják, hogy "MAJTHÉNYI KÁROLY ny. főiskolai tanár "MINISZTERI DICSÉRET" kitüntetést kapott a Berzsenyi-dombormű elkészítéséért."

Majthényi Károly szobrász (1914-1990) aki „A 70-es, 80-as években a szombathelyi Tanítóképző Intézet, majd Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanáraként dolgozott.” művei között szerepel ez:” Berzsenyi Dániel (márvány, bronz portrédombormű, 1986, Szombathely, Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola).” Lásd: Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III. Digitalizált változat az Enciklopédia Kiadó utolsó kiadása nyomán. Úgy vélem, hogy az itteni 1986-os évszám helyett az 1984 a helyes.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Berzsenyi_D%C3%A1niel_F%C5%91iskola
https://issuu.com/sekkvt/docs/bdf_evkonyv_1984_1988
http://193.225.149.2/vasidigiportal/image/vdkweb/publikaciok/kronologia2.html
https://docplayer.hu/12120719-Berzsenyi-daniel-tanarkepzo-foiskola-szerkesztet-te-1984-2-szam-szombathely-1984.html

Cím alapján hasonló

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
334422
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.06. 18:00
2017. január

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
334423
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.06. 18:00
2017. január

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
334424
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.06. 18:01
2017. január

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
334425

334426

334427
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.06. 18:02
2017. január

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
334428
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/8 • ISO500

334429

334430
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.12.06. 18:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.06. 18:03
2017. január

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521493
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521494
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/13 • 75mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521495
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/15 • 28mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521496
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ42/10 • 1/50 • 40mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521497
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/5 • 195mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38

"Berzsenyi Dániel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
521498
Feltöltve
2023.04.09. 09:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/6 • 160mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.09. 09:38
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.04.09. 09:38
6 új fotót töltöttem a "Berzsenyi Dániel" műlaphoz
21.10.09. 14:27
Megérintettem a "Berzsenyi Dániel" alkotást
18.12.06. 18:29
Keszthelyi Sándor publikálta "Berzsenyi Dániel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.