Gárdonyi Géza mellszobra

Sepsikőröspatak (Valea Crișului), Főút
További képek a Fotólistában

A község középrészén, főterén lévő parkban

Felállítás2017. július 21.

Sántha Imre Géza
2018.12.06. 17:42
A háromszéki község Sepsikőröspatak első köztéri szobraként, ennek főtéri parkjában, halálának 95-ik évfordulóján avatták fel a neves magyar regényíró, költő, drámaíró és pedagógus Gárdonyi Géza (1863–1922) mellszobrát, Székelyföld első kültéri Gárdonyi szobrát. A bronzba öntött művet a székely község testvértelepülése, az író szülőhelyeként számon tartott Gárdony adományozta, pontosabban a Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány. Gárdonyinak ugyan nem volt közvetlen kapcsolata a Székelyfölddel, de mégis elmondható, hogy "nincs errefelé olyan nagyobb iskolás gyermek, aki ne ismerné Gárdonyi Géza nevét az Egri csillagok című történelmi regénye kapcsán. (...) Gárdonyi közelebb hozta mihozzánk történelmünket, a szabadság utáni vágy megtestesített bizonyítékait. Így hát, bárhol ezen a széles tájon, ahol a mi anyanyelvünkön olvasnak, helye van Gárdonyi Géza műveinek" ahogy Kőröspatak polgármestere Kisgyörgy Sándor fogalmazott a szoboravató ünnepségen. A plasztika alkotója a székely származású Pető Hunor Munkácsy-díjas (2014) képzőművész.
Források:
https://www.3szek.ro/load/cikk/104370/gardonyi-szobrot_avattak_sepsikorospatak
További linkek
https://kronika.ro/erdelyi-hirek/szobrot-emeltek-gardonyi-gezanak-sepsikorospatakon

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
532300
Feltöltve
2023.07.09. 09:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.07.09. 09:28

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334377
Feltöltve
2018.12.06. 12:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 12:52

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334390
Feltöltve
2018.12.06. 13:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 13:15

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334379
Feltöltve
2018.12.06. 12:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 12:53

334378

334380
Feltöltve
2018.12.06. 12:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 12:54

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334381
Feltöltve
2018.12.06. 12:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 12:55

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334382
Feltöltve
2018.12.06. 12:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 12:56

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
476763
Feltöltve
2022.02.06. 13:52
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/2375 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 22.02.06. 13:52

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
334396
Feltöltve
2018.12.06. 13:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.06. 13:30

334397

Élményképek

"Gárdonyi Géza mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sepsikőröspatak (Valea Crișului)
Feltöltő
Azonosító
532192
Feltöltve
2023.07.08. 15:43
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.07.08. 15:43
Összesen 12 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem a "Gárdonyi Géza mellszobra" alkotást
23.07.09. 09:28
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza mellszobra" műlaphoz
23.07.08. 15:43
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza mellszobra" műlaphoz
23.06.30. 17:17
Megérintettem a "Gárdonyi Géza mellszobra" alkotást
22.04.30. 08:40
Megérintettem a "Gárdonyi Géza mellszobra" alkotást
22.02.06. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Gárdonyi Géza mellszobra" műlaphoz
22.02.06. 11:18
Megérintettem a "Gárdonyi Géza mellszobra" alkotást
18.12.06. 17:42
Sántha Imre Géza publikálta "Gárdonyi Géza mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.