Budapest, VIII. kerület, Harminckettesek tere 3.

Budapest
VIII. kerület, Harminckettesek tere 3.

Felállítás1895. július 14.

Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2018.12.03. 16:07
Az épületet dr. Aujeszky Aladár építtette, az építész Wirth Ferenc volt. A lakhatási engedélyt 1895. július 14-én adta ki a VIII.ker. elöljáróság. A jelenlegi homlokzat azonban később keletkezett. 1962-ben három szintet építettek a házra, később egy tetőbeépítést. A házban „dr. Aujeszky Aladár családja, felesége és fia, ill. özv. édesanyja Aujeszky Lipótné lakott az átadás évétől (1895) még 1928-ban is a Lakócímjegyzék alapján.

A forrás azt írja, hogy a házon látható két medalionban férfi és női fej látható, de ez nem így van. Egy fiatal és egy idősebb női fej látható. Egy városi séta során azt idegenvezető mondta, hogy az építtető felesége és az édesanyja van megörökítve. Én is ezt feltételezem.
Ezeken kívül „címerszerű középdísz”, kagyló és Neptun-fej is látható az épületen. Az utóbbit a forrás „rémisztő kőarcok”-nak nevezi.
A forrás hivatkozik az épületről készült régi fotókra, pl. Wirth II. emelet, amik azonban a megadott linkeken nem nyithatóak meg.
Források:
http://budapest100.hu/wp-content/uploads/2017/01/Harminckettesek-tere-3.pdf

Cím alapján hasonló

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333966
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:56
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333967
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/480 • ISO100

333968
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:56
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333969
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:57
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333970
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/500 • ISO320

333971
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/210 • ISO100

333972
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:57
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333973
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:58
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333974
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/220 • ISO100

333975
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:58
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333976
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:59
2018. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Wirth Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333977
Fotózva
2018. március
Feltöltve
2018.12.03. 15:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.03. 15:59
2018. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.01.20. 09:48
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
22.12.06. 09:54
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
22.09.07. 14:53
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
19.06.06. 13:00
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
19.03.18. 12:57
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
19.01.03. 12:45
Megérintettem az "Épületdíszek" alkotást
18.12.03. 16:07
Dénes Ildikó publikálta "Épületdíszek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.