Szecessziós épületdísz mellszoborral

Budapest, VI. kerület, Városligeti fasor 4-6.
További képek a Fotólistában

Állapot: Veszélyben

Budapest
VI. kerület, Városligeti fasor 4-6.
Az épület oldalán lévő beugróban lévő falfelület(ek)en.

Felállítás1895

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.12.01. 19:10
Meg mertem volna esküdni, hogy ez az épületdíszítő szobrocska, amit szépségesen keretez a növénylevelekből, gyümölcsökből és egyéb finom faragványokból álló füzér, már fenn van a lapon. Sőt, az is biztos, hogy fenn volt (mint ahogy most hiába keresem azokat a zenélő, vidám kis fickókat, akik a háztetőn virgonckodtak).
Így van ez, a műlapok néha műlékonyak. (Abban viszont biztos vagyok, hogy – mint ahogy különböző időkben kerültek fel – ez igaz az elvesztésükre is.)

Csak arra jártam... először (meg többször) 2014-ben és kattintgattam. Úgy terveztem, talán hozzátöltök a jól megjegyzett, kész laphoz. Ez viszont elhúzódott és mire kerestem... hagyjuk.
Újabb időnek kellett eltelnie, elég soknak, amíg visszamentem és időm-hangulatom is úgy hozta, hogy még néhány képet csináljak róla.

A mellszobor adott volt, az őt övező díszes keret viszont annyira magára vonta a figyelmet, hogy csak most jöttem rá, hogy a hullámzó fürtök inkább egy görög ifjút mutatnak, pedig hölgynek véltem.
Jellemző, hogy a mellszobor – a hajfürtöktől eltekintve – puritán egyszerűséggel van létrehozva, míg a füzér elemei gyönyörködtető képet mutatnak.
Újabb felfedezés (a tudatos felkeresés meghozta gyümölcsét), a ház ellentétes oldalán lévő azonos falon is megnéztem és megtaláltam... a jellegzetes füzért, de sajnos ott a büszt hiányzik. Pedig lehet, párban, párosan képzelték el anno... (?)

A házban most zeneiskola működik, de "múltja" van. A történeti múlt szerint 1882-ből származnak az első irattári adatok, amik a korábbi, itt épült nyaraló és kertészlak engedélyeztetésére vonatkoznak. A ma látható épület terveire bizonyos Spitz Árpád kérésére készült tervezet, így épült meg az épület 1895-ben nyaraló céljára, amihez istálló is tartozott. Tervezőt nem sikerült felkutatni, de a terveket Hudetz Antal építőmester nyújtotta be.
Nagyobb ugrással az időben: az épület keleti felén emléktábla jelzi, hogy 1945 és 1959 között itt működött a szovjet állambiztonság börtöne, "ahol ezer ártatlan magyart kínoztak meg és ítéltek el hosszú évekre". (1994: a Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szövetsége állította.)
Források:
Déry Attila: Terézváros – Erzsébetváros VI.-VII. kerület Budapest építészeti topográfiája 3.(Terc Kft. 2006) p.652.
Végváry Annamária (szerk.): Adalékok a külső Terézváros történetéhez ( Budapesti Városvédő Egyesület, 1998.) p.499-500.
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-7952

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333634
Feltöltve
2018.12.01. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:49

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333650
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 18:03
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333644
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:52
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333645
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:55
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333642
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:52
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333639
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:49
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333635
Feltöltve
2018.12.01. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

333643
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.12.01. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:52
2014. május

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333637
Feltöltve
2018.12.01. 17:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • ISO800

333640

Adalék vagy máshol

"Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333636
Feltöltve
2018.12.01. 17:49
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.01. 17:49
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.12.01. 19:10
Göröntsér Vera publikálta "Szecessziós épületdísz mellszoborral" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.