Hódmezővásárhely, Mária Valéria utca 4-6.

Hódmezővásárhely
Mária Valéria utca 4-6.
Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola bejárati előterében

Felállítás2018. november 29.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2018.11.29. 21:05
Egy órával a szobor avatás előtt kértem engedélyt Vágó János Igazgató Úrtól a szobor Köztérképen való bemutatására. Az engedélyt megkaptam, megköszöntem.

A hódmezővásárhelyi Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 65. évfordulójára avatták fel Nagy Attila szobrászművész Vörös Oroszlán című szobrát. A szobor megformálását Szepes Mária, A Vörös Oroszlán című műve ihlette. A szobor anyaga mecseki zsírkő, amelyet nem lehet faragni, csak csiszolni.

Nagy Attila az alkotást a Tiszta Szívvel Egyesületnek ajánlotta fel, azzal a céllal, hogy azt valamelyik hódmezővásárhelyi oktatási intézményben helyezzék el. Az Egyesület döntése során került a szobor az intézménybe.
A szobor egy kedves állat feje, melynek simogatására készséget éreznek majd a gyerekek. A megnyitóról minden résztvevő egy búcsú-simogatással távozott, természetesen én is.

A Köztérkép nevében gratuláltam Nagy Attila szobrászművésznek, és örültem, hogy az alkotásai után már személyesen is megismerhettem.
Források:
https://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/65_eves_a_vasarhelyi_muveszeti_iskola_-_simogathato_oroszlant_kapott_ajandekba_az_intezmeny/2581124/?utm_source=rssfeed
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nagy-attila-2789/

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333440
Feltöltve
2018.11.29. 20:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:26

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333441
Feltöltve
2018.11.29. 20:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/8 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:27

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333442

333443
Feltöltve
2018.11.29. 20:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/8 • ISO720

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:27

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333444
Feltöltve
2018.11.29. 20:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/8 • ISO450

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:28

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333445
Feltöltve
2018.11.29. 20:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/8 • ISO560

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:28

"Vörös oroszlán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
333446
Feltöltve
2018.11.29. 20:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.11.29. 20:29
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.11.29. 21:05
Cedrus publikálta "Vörös oroszlán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.