Budapest, XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.

Alternatív, helyi címek:Teremtés 3. napja, Jézus szenvedéstörténete 2.-3. stáció

Budapest
XVII. kerület, Lázár deák utca 13/a.
A Madárdombi Szent Pál templom fülkéjében: a szentélytől jobbra, az első fülke.

Felállítás2000. szeptember 16.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.12.05. 17:50
O. András "dobta fel" a labdát, amikor a stációsorozat egyikét, ill. a szentélyben látható jeleneteket elhozta a madárdombi, viszonylag friss építésű templomból. A látvány nagyon érdekes volt, a kihívás pedig nagy. Azzal nem számoltam, hogy mekkora.
A templombelső kialakítása maximálisan egyedi és rendhagyó. Sok idő eltelt, érlelgettem, értelmeztem a látottakat és azt a kevés információt, amihez hozzájutottam. Mindehhez megjegyzésként illik megemlíteni, hogy a fotózás feltételei nem voltak túl jók, de a megfelelő időpont tartását nem tudtam megoldani. Azt sem tudtam, ez mennyire fontos.
Más kérdés, hogy a templom lényegében nem is volt nyitva, a plébános úr külön engedélyével, a sekrestyés kíséretében próbáltam megoldani a feladatot, akik a nem túl távoli misére igyekeztek. Itt ugyanis akkor nem tartottak misét, holott a kiírt időpont szerint próbáltam menni..

A Rákoskeresztúr – Madárdomb Szent Pál apostol templom belső tere kialakításának művészeti vezetője Bukta Norbert (1969) festőművész. A tervezet szerint a főoltárban elhelyezett szobroknak kiemelt szerepe van. Itt Szent Pál apostol, egyszersmind Soul látható, római ruhában, az oltár feletti kereszt alakú halotti lepelre néz, amin a feltámadt Üdvözítő sejlik fel. A jobb oldalon egy nagy tál két kézzel Pilátusra utal, amint kezeit mossa.
Mindez a Teremtés hetedik napját, egyben az első és tizennegyedik stációt jelöli, aminek rendszerét a továbbiakban próbálom leírni, az itt látottak remélhetőleg a helyükre kerülnek – annak ellenére, hogy a helyzet adott, nem tudom az elején kezdeni...

A templom hajójában hat olyan háromszög alakú fülkét képeztek ki, amely a teremtés hat napját jelöli a színek egyedi összjátékával. Minden fülke egy napot, minden itt elhelyezett szobor két-két stációt jelenít meg.
A hetedik nap, azaz a keresztút első és utolsó állomását ld. fenn, a szentély leírásánál.

A most bemutatott alkotást körülvevő színegyüttese a Teremtés 3. napját mutatja: a szárazföld megjelenése, növények teremtése... "...Így lett este, és lett reggel: harmadik nap"

A stációk itt: 2. Jézus vállára veszi a keresztet;; 3. először esik el a kereszt súlya alatt.
Vagyis az alkotó itt is összevonva, egy megformált alakon ábrázolja a két stáció jelenetét, Jézus erőfeszítését a kereszttel, amint vállára emeli és első elesését annak súlya alatt.
A stációknak megfeleltethető szobrok többségén Jézus alakja egy állvány-szerű, itt egymást keresztező elemekből álló talapzaton áll. Alsó teste stabil, felső testének mozdulata/elmozdulása fejezi ki a kombinált mozdulatokat.
Források:
A kifüggesztett információs tábla.
http://www.erdosreneehaz.hu/wp-content/uploads/2013/06/RME13-2-sz%C3%A1m-v3.pdf
https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/1/ https://hu.wikipedia.org/wiki/A_teremt%C3%A9s_a_Bibli%C3%A1ban#Harmadik_nap
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%BAt.html

Kapcsolódó
Saul: Szent Pál
Kapcsolódó
A kézmosás
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
Stáció
Kapcsolódó
A Jó és a Rossz
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333417
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.29. 18:39
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333418
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

333419
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

333420
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

334175
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.12.05. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO200

Göröntsér Vera 18.12.05. 11:28
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333424
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.29. 18:40
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333426

334176

334174
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.12.05. 11:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.05. 11:28
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333423
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.29. 18:40
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333425
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.29. 18:40
2017. április

"Stáció" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333421
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.11.29. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.29. 18:39
2017. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.05. 17:50
Göröntsér Vera publikálta "Stáció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.