Benyovszky Móric portrészobra

Rigyác, Hősök útja
További képek a Fotólistában

Rigyác
Hősök útja
A Szent Anna templom kriptájában látható a szobor.

Felállítás2009. június 21.

Nem köztéri:Templombelső
Móritz István
2018.11.28. 22:08
Benyovszky Móric portrészobrát 2009. június 21-én, vasárnap avatták fel a Zala megyei Rigyácon. Rigyác község Zala megyében, Nagykanizsától nyugatra, a 7-es út mentén fekszik. A falu és a környező birtokok, Kanizsa török uralma után, főként az Inkey család tulajdonává váltak. A XIX. század végén a földesúr Inkey Kálmánné volt, aztán gróf Batthyány Pálné örökösei, majd a Benyovszky családé lett az uradalom. A rigyáci barokk stílusú Szent Anna templom 1762 ben épült. A templom alatti kriptát 1900 körül Inkey Kálmán özvegye kamjonkai Szemző Lujza építette, ahol az Inkey, Benyovszky és Batthyány család tagjainak sírjai találhatók. A szobor a Magyar- Madagaszkári Társaság ajándékaként készült, és Kocsis András szobrászművész alkotása.
Források:
http://archivum.kanizsaujsag.hu/kereses/index.php?m=200&ckid=2871
http://archivum.kanizsaujsag.hu/kereses/index.php?m=200&ckid=2927
https://www.martinus.hu/nev-es-cimtar/plebaniak/218/rigyac-szent-anna-filia

Kapcsolódó
Benyovszky Móric

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Benyovszky Móric portrészobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rigyác
Feltöltő
Azonosító
333317
Feltöltve
2018.11.28. 21:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 18.11.28. 21:10

333313
Feltöltve
2018.11.28. 21:09

Móritz István 18.11.28. 21:09

333314

333315

333316

333318

333319
Feltöltve
2018.11.28. 21:11

Móritz István 18.11.28. 21:11

333312

333320
Feltöltve
2018.11.28. 21:11
Képinfó
Szignó a képen

333311
Feltöltve
2018.11.28. 21:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 18.11.28. 21:09

Adalék vagy máshol

"Benyovszky Móric portrészobra" c. alkotás fotói

A kripta bejárata.
Alkotó
Település
Rigyác
Feltöltő
Azonosító
333321
Feltöltve
2018.11.28. 21:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 18.11.28. 21:11
A kripta bejárata.
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.11.28. 22:08
Móritz István publikálta "Benyovszky Móric portrészobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.