Sgraffito - Zenélő lányok

Borsodnádasd, Petőfi Sándor tér 1.

Borsodnádasd
Petőfi Sándor tér 1.
Az egykori Petőfi Sándor Művelődési Ház homlokzatán található....Teljes szövegAz egykori Petőfi Sándor Művelődési Ház homlokzatán található. Felújítást követően: Óbükk Látogató és ÉlményközpontKevesebb szöveg

Készítés1984

Szapet
2018.11.28. 23:01
Egy héttel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy csak a következő év elején fogok eljutni Borsodnádasdra, de a héten mindenképpen mennem kellett Egerbe és onnan tovább Kazincbarcikára. Minimális kitérővel Balatonon (!) keresztül egy gyönyörű havas fákkal szegélyezett szerpentines úton haladva végül elértem a települést és megpillantottam az alkotást a Művelődési Ház homlokzatán.

Amikor előző héten a Google utcaképen felfedeztem az alkotást, már éreztem, hogy bajban leszek kicsit a fotózással, ha azok a tuják még mindig előtte lesznek (persze, hogy örökzöldek). Naná, hogy ott voltak. De azért próbálkoztam a szállingózó hóesésben.

Angyalföldi Szabó Zoltán regölyi Zenélő lányok ( https://www.kozterkep.hu/~/36017/Sgraffito_Zenelo_lanyok_Regoly_1960.html ) sgraffitoja után itt egy kis zenei irányváltást vitt az alkotásába. Miért is ne? Végülis a kettő között eltelt 24 év. Első ránézésre, mintha egy női rock vagy metál zenekar elevenedne meg előttem. Élénk okkersárgás, bordós színek feketével kombinálva. Hosszú szoknyák, tűsarkak, szélfútta hosszú hajkoronák... Jó buli lehetett :)

Már épp indultam volna, amikor egy járókelő megszólított és érdeklődött, hogy mi a célja a fotózásomnak. Elmondtam neki, hogy "köztérképészkedem", úgy éreztem egy kicsit szomorúan konstatálta, hogy nem az épület felújítása és újrahasznosítása végett készítek dokumentációt. Elmesélte, hogy annak idején itt a Művelődési Házban dolgozott hangtechnikusként.

A 80-as években épült intézmény felújítása és hasznosítása még várat magára, reméljük rövid időn belül megoldás születik és nem lesz úrrá az enyészet.

FRISSÍTÉS! - 2023.09.29.
A település honlapján 2023. szeptember 23-án számolt be róla, hogy az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg az Óbükk látogató- és élményközpont.[1] Jogos a kérdés, hogy megnyitott már az épület a látogatóközönség előtt vagy még nem? Igazából nem ezt akartam eldönteni, nem is ezért ejtettem útba már estefelé az egykori művelődési házat. Történetünk szempontjából a sgraffitón van a hangsúly.

Közel öt év után jutottam el újra Borsodnádasdra megnézni a "metál bandát". Óriási öröm látni, hogy a felújított épület homlokzatán továbbra is teljes pompájában látható Angyalföldi Szabó Zoltán sgraffitója.
Források:
[1] Óbükk látogató- és élményközpont létrehozása Borsodnádasdon: https://borsodnadasd.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-palyazatok/eueshazaipalyazatok/2032-2020elmenykozpontletrehozas
További linkek
Angyalföldi Szabó Zoltán életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4339

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540358
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/174 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540359
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/145 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540360
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/223 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540361
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/149 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540362
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/146 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540363
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/130 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
540364
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO25

540365

540366
Feltöltve
2023.09.29. 14:53
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/150 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.09.29. 14:53

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
333322
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.28. 22:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.28. 22:53
2018

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
333323
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.28. 22:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/30 • ISO400

333324
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.28. 22:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.28. 22:53
2018

"Sgraffito - Zenélő lányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Borsodnádasd
Feltöltő
Azonosító
333325
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.28. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.28. 22:54

333326

333327

333328

333329

333330

333331

Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.29. 14:53
9 új fotót töltöttem a "Sgraffito - Zenélő lányok" műlaphoz
18.11.28. 23:01
Szapet publikálta "Sgraffito - Zenélő lányok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.