Somlószőlős, Rákóczi utca 1.

Somlószőlős
Rákóczi utca 1.
Az r. k. templom déli homlokzatán van.

Avatás19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.11.27. 15:17
Somlószőlős római katolikus temploma a XIII. század második felében épült, akkor Szent György tiszteletére szentelték. A rövid templomhajónak három keskeny ablaka és bejárata volt a déli oldalon, keleten pedig félköríves szentélye. A XIV. század elején, a korai gótikában, keleti irányban meghosszabbították hajóját és új sokszögű szentélyt kapott. A nyugati végébe torony épült. 1530-1540-tól a falu protestáns lakóié a templom. A katolikusok és a Zichy-család visszaszerzik, helyreállítják és 1726-ban újraszenteltetik, akkor már Szent Mihály tiszteletére. 1877-ben (gróf Zichy-Ferraris Emánuel, vagy magyarosabban: Zichy-Ferraris Manó végakaratának megfelelően) déli irányban sekrestyét építettek. Utóbbi alatt a Zichyek családi kriptája lett. Az építési korszakok az 1969-1971-es, Koppány Tibor vezette régészeti kutatások és műemléki helyreállítások alapján tárultak fel.

Az 1877-es déli épületrész déli homlokzatán, a bejárat felett láthatjuk a Zichy-család Ferraris ágának öntöttvasból készült címerét.
https://www.kozterkep.hu/~/32436/Zichy_cimer_Somloszolos.html

A címer felett egy falfülkében szobor látható. Az egész alakos nőalak Szűz Máriát ábrázolja. A talpa alatt tekergő kígyóra tapos. A szobor az 1877-es romantikus stílusú épületrész központi eleme, nyilván az építéssel egyidőben vagy valamivel utána került ide.

A falfülke alján latin felirat van: ORA PRO NOBIS. Ami magyarul: könyörögj érettünk. A katolikus egyházban a boldogságos Szűz Mária és a szentek segítségül hívására szolgáló ima.

A templom műemléki védettséget élvez.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A templom története:
https://mno.hu/migr_1834/a-somloszolosi-templom-611940
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/o-138EE/ora-pro-nobis-13D4A/
Zichy-Ferraris Emánuel (1808. december 26. - Budapest, 1877. április 5.) életéről:
http://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=ZICHY%20Man%C3%B3
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/10279

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333081
Feltöltve
2018.11.27. 13:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:51

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333082
Feltöltve
2018.11.27. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333083

333084
Feltöltve
2018.11.27. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333085
Feltöltve
2018.11.27. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:53

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333086
Feltöltve
2018.11.27. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:53

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333087
Feltöltve
2018.11.27. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:54

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333088
Feltöltve
2018.11.27. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:54

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333089
Feltöltve
2018.11.27. 13:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.11.27. 13:54

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333166
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.11.27. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.27. 18:16
2017. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333167
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.11.27. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.27. 18:17
2017. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333168
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.11.27. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.27. 18:17
2017. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
333169
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.11.27. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.11.27. 18:17
2017. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
438075
Feltöltve
2021.03.30. 09:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.30. 09:37

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Somlószőlős
Feltöltő
Azonosító
438076
Feltöltve
2021.03.30. 09:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.03.30. 09:37
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.03.30. 09:37
2 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
18.11.27. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
18.11.27. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
18.11.27. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
18.11.27. 18:16
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
18.11.27. 15:17
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.