Évszakok csempeképek

Budapest, XIV. kerület, Dózsa György út 17.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Dózsa György út 17.
A ház kapualja

Felállítás1911

Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.11.27. 15:47
A Zuglói önkormányzat 2018 nyarán az Abonyi utca elején kihelyezett egy térképet az Abonyi utca, Dózsa György út, Thököly út által határolt területen levő fővárosi védettségű épületekről. Az épületek bejáratánál pedig egy kis ismertető táblát helyezett el az épületre vonatkozó információkkal. Ez az egyik épület, Karvaly Gyula tervezte. A táblán olvastam, hogy Zsolnay díszek vannak a lépcsőházban. Bementem.
A kapubejáratban csempeképek vannak a négy évszakról és majolikából készült szecessziós domborművek páva, bagoly.
A csempeképek a bejárati fal két oldalának felső részén vannak. A tavasz képen olvadó jég, madár látható. A nyári képen sok virág van. Az őszt sárguló és rozsdabarna fák és szarvas jelzi, a téli kép kék és fehér. Mindegyik képen szerintem ugyanaz a táj, ugyanazok a hegyek látszanak.
Úgy tűnik nemrégen felújították.
A Szecessziós Magazinban egy cikkben olvasható róla. http://www.szecessziosmagazin.com/magazin9/csempekepekzsolnaytorley.php
Források:
Ismertető a házon

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333070
Feltöltve
2018.11.27. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:33

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333071
Feltöltve
2018.11.27. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

333072
Feltöltve
2018.11.27. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/18 • ISO400

333073
Feltöltve
2018.11.27. 13:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:34

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333074

333075
Feltöltve
2018.11.27. 13:35
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/9 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:35

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333076
Feltöltve
2018.11.27. 13:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:35

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333077
Feltöltve
2018.11.27. 13:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:36

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333078
Feltöltve
2018.11.27. 13:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:37

Adalék vagy máshol

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333079
Feltöltve
2018.11.27. 13:37
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:37

"Évszakok csempeképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333080
Feltöltve
2018.11.27. 13:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.27. 13:38
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.26. 11:29
Megérintettem az "Évszakok csempeképek" alkotást
19.03.17. 15:07
Megérintettem az "Évszakok csempeképek" alkotást
18.12.23. 12:12
Megérintettem az "Évszakok csempeképek" alkotást
18.11.27. 15:47
Dénes Ildikó publikálta "Évszakok csempeképek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.