Árpád vezér szobra

Rajka, Bem apó út 17.

Rajka
Bem apó út 17.
Rajka vasútállomástól a határ irányába haladva a fő út (Bem apó út)...Teljes szövegRajka vasútállomástól a határ irányába haladva a fő út (Bem apó út) mentén kb. 500 méterre a Bem apó és Petőfi Sándor utca sarkánál, a Véradó parkban van felállítva.Kevesebb szöveg

Felállítás2017. augusztus 5.

Lukács Ferenc
2018.12.03. 18:20
A 907 évi Pozsonyi csata emlékére állították, 2017 évben
907. július 4-én kezdődött a pozsonyi csata, melyben a honfoglaló magyarok döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett, aki Pannónia visszaszerzése érdekében tört a törzsszövetség területére. Az ütközetben aratott diadal nyomán a Dunántúlon is megszilárdult magyar uralom; ezt követően aztán több mint 120 évig nem lépett ellenséges katona hazánk földjére.

Többféle krónikából és enciklopédiából oldalakat lehetne írni, helyette a források linkjén is olvasható összeszedett, egész összefoglalt írás Árpád vezérünkről.

Ez az emlékmű a hét Kárpát-medencei millenniumi emlékmű egyike –, az 1921. január 12-én a dévényi vár tornyában álló és a megszálló csehek által barbár módon felrobbantott és a Dunába szóródott Árpád-szobor pótlására, igaz nem Dévényben, hanem Rajkán.

A nyolcszögletű alapon nyugvó kb. 260 cm-es Árpád fejedelem kőből faragott emlékműve részleteiben eléggé kidolgozott.
Az alap kőből készült, műmárványlapokkal kirakva, minden oldalában márványtáblával írottan a hét törzs nevével. A front oldalán Árpád fejedelem táblája és az emlékművet állíttató nagyközönség táblája látható.

A terület térkővel kirakott, a járdáról megközelíthető, gondozott parkban foglal helyet, jobb és bal oldalán zászlórúddal és rajta a nemzeti lobogóval.
Források:
http://rajka.network.hu/kepek/a_rajka_belterulete/arpad_vezer_szobra_rajka_2017_szeptember_03an_3
https://felvidek.ma/2017/08/arpad-szobrot-avattak-rajkan/
https://felvidek.ma/2017/08/szoboravatas-rajkan/
továbbá saját gyűjtések és források...

Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád vezér szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
332917
Feltöltve
2018.11.25. 21:43
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/131 • ISO117

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.25. 21:43

"Árpád vezér szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
332948
Feltöltve
2018.11.25. 22:45
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/245 • ISO117

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.25. 22:45

"Árpád vezér szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
332949
Feltöltve
2018.11.25. 22:45
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/172 • ISO116

332950
Feltöltve
2018.11.25. 22:45
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO125

332951
Feltöltve
2018.11.25. 22:46
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/100 • ISO191

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.25. 22:46

"Árpád vezér szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
332952
Feltöltve
2018.11.25. 22:46
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO144

332953
Feltöltve
2018.11.25. 22:46
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO134

332954
Feltöltve
2018.11.25. 22:47

Lukács Ferenc 18.11.25. 22:47

"Árpád vezér szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rajka
Feltöltő
Azonosító
332955
Feltöltve
2018.11.25. 22:47
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/100 • ISO219

332956
Feltöltve
2018.11.25. 22:47
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/131 • ISO116

332957

332958
Feltöltve
2018.11.25. 22:48
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/172 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.25. 22:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.07.14. 11:07
Az "Árpád vezér szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.03. 18:20
Lukács Ferenc publikálta "Árpád vezér szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.