Sík Ferenc síremléke

Békéscsaba, Ligeti temető
Archív képek

Békéscsaba
Ligeti temető
Ligeti temető északi részén a kápolnától balra

Felállítás1996. november 1.

Takács Nóra (tervező, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Benkő Gabriella Emese
2018.12.04. 11:51
Sík Ferenc Kossuth-díjas rendező Békéscsabán született 1931. március 25-én. 1995. január 16-án Budapesten hunyt el.

Békéscsabán érettségizett. 1957-ben magyar‒történelem‒francia szakos tanári diplomát szerzett, közben a Batsányi Együttes szólótáncosa, a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának vezetője és szólótáncosa volt. Színházrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte 1963-ban.
Színházak, ahol dolgozott: Egri Gárdonyi Géza Színház, Pécsi Nemzeti Színház rendezője, Magyar Nemzeti Színház, kezdeményezésére létrejött a Gyulai Várszínház, melyet európai rangra emelt; 1994-ig volt a színház művészeti vezetője. Pályafutása során több vidéki és határon túli színházban rendezett vendégművészként.
Személyes élményem is volt, az egyik nyáresti várszínházi előadáson a rendezővel foghattam kezet.
Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj (1970), Érdemes művész (1975), Kiváló művész (1985), Kossuth-díj (1994), A Nemzeti Színház örökös tagja (1994), Magyar Örökség Díj (2006, posztumusz)

Az síremlékét halálának első évfordulóján avatták neves művészek jelenlétében a Ligeti temetőben. Mladonyiczky Béla szobrászművész síremlékét is ezen a napon szentelték fel.

A síremlék ferdén emelkedő, keretként kirakott gránit kövekből készült, rajta felül szalag alakú kerámiában a rendező neve és évszámok. Bal oldalon könyvet stilizáló kerámia, rajta Arany János Epilógus c. verséből idézet olvasható. Bal oldalon versidézet, és szárnyaló galambok láthatók. Jobb oldalon a családjának nevei, szintén kerámia táblán. A sír központi helyén fejfaként egy nagyméretű kovácsoltvas kereszt korpusszal, alul térdelő Mária.
Az archív képeken jól látható, hogy avatáskor fa feszület állt ezen a helyen, melyet később a sírra fektettek keresztben, mára már csak a vas kereszt látható.

Sinkovics Imre mondott avatóbeszédet, a család művészek, és közszereplők jelenlétében.

"Bielek Gábor apátplébános Sík Ferenc életművéből a magyar és keresztény hitvallást, a korát megelőző, merész, úttörő szellemiséget emelte ki. „Akkor is mert vállalni és tenni, amikor lemosolyogták, vagy megjósolták a bukást.” Mint mondta, azért imádkozik, hogy adjon az Isten olyan embereket, akik a közösségért dolgoznak, nem csak saját boldogulásukért. A kemény sírkő meleg szeretetről beszél, csak a testet zárja magába, mert a lélek velünk marad. Gábor atya végül fölszentelte a síremléket."
Források:
Sík Ferenc:
https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADk_Ferenc
Alkotó a képen:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1996_09/?query=S%C3%ADk%20Ferenc%20s%C3%ADreml%C3%A9ke%20b%C3%A9k%C3%A9scsaba&pg=116&layout=s
Avatás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1996_11/?pg=14&layout=s&query=S%C3%ADk%20ferenc
Archív fotó:
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/voltak/bel/sik-f.html

Cím alapján hasonló

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332888
Feltöltve
2018.11.25. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:27

334031
Feltöltve
2018.12.04. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.04. 15:26

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332891
Feltöltve
2018.11.25. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:29

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332892
Feltöltve
2018.11.25. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO400

332889
Feltöltve
2018.11.25. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:27

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332890
Feltöltve
2018.11.25. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:27

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
334032
Feltöltve
2018.12.04. 15:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.04. 15:27

332893
Feltöltve
2018.11.25. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:29

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
334033
Feltöltve
2018.12.04. 15:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.04. 15:27

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Takács Nóra tervező
Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332894
Feltöltve
2018.11.25. 20:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:36
Takács Nóra tervező

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
334034
Feltöltve
2018.12.04. 15:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.04. 15:28

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
334035
Feltöltve
2018.12.04. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.04. 15:28

Archív fotók

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Mindkét kereszt látható.
Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
332895
Forrás
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/voltak/bel/sik-f.html
Fotózva
2004. január
Feltöltve
2018.11.25. 20:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.25. 20:52
2004. január
Mindkét kereszt látható.

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Sinkovits Imre
Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
333014
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1996_11/?pg=14&layout=s&query=S%C3%ADk%20ferenc
Évszám
1996
Feltöltve
2018.11.26. 13:30
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.26. 13:30
1996, Archív felvétel
Sinkovits Imre

"Sík Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Takács Győző szobrász, keramikus
Alkotó
Takács GyőzőTakács Nóra (tervező, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
333015
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1996_09/?query=S%C3%ADk%20Ferenc%20s%C3%ADreml%C3%A9ke%20b%C3%A9k%C3%A9scsaba&pg=116&layout=s
Évszám
1996
Feltöltve
2018.11.26. 13:33
Képinfó
Alkotó a képen
(Takács Győző)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.26. 13:33
1996, Archív felvétel
Takács Győző szobrász, keramikus
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.04.01. 11:51
Megérintettem a "Sík Ferenc síremléke" alkotást
18.12.04. 15:28
1 új fotót töltöttem a "Sík Ferenc síremléke" műlaphoz

18.12.04. 15:27

18.12.04. 15:26
1 új fotót töltöttem a "Sík Ferenc síremléke" műlaphoz
18.12.04. 11:51
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Sík Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.