Mária királyné-szobor

Nagyvárad (Oradea), Piaţa Ferdinand I 4-6. (volt Bémer tér)
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Regina Maria a României
Angol cím:Princess Marie of Edinburgh

Nagyvárad (Oradea)
Piaţa Ferdinand I 4-6. (volt Bémer tér)
A Szigligeti Színház előtt áll.

Avatás2012. október 9.

TundeK62
2018.12.30. 12:47
Szomorú napokat él meg a magyarság a napokban, Romániában. Nagyváradon is készülődnek a 100 éves Románia ünnepére. A városkép némileg átalakult Váradon is, lépten-nyomon hatalmas óriás molinókon hirdetik ezt a tényt. A főtéren, az egykori Szent László téren minden középületen és házon sok-sok négyzetméternyi anyag, reklámhordozó hirdeti a románság nagyjait.

Ezt a szobrot eddig nem nagyon akartam bemutatni, mert hát avatása a Holnaposok szoborcsoportjával egy időben történt, 2012-ben. Akkor a magyarok, de a románok is kaptak egy-egy köztéri alkotást, Nagyváradon.

Egyszer már állt a téren egy Mária királyné-szobor. Az Kara Mihály alkotása volt, és 1921. október 13-án leplezték le. Az első szobor 1940. szeptember 2-ig maradt a téren, amikor ismeretlen helyre szállították, hogy aztán soha ne kerüljön elő az eredeti mű.
Ezt a mostani, 260 cm magas, vagyis az életnagyságnál nagyobb művet már egy mai román szobrász alkotta.
Hír a szobor avatásáról: http://www.bihon.ro/regina-maria-ai-a-regasit-locul-in-oradea/1183691
Források:
http://www.bihon.ro/regina-maria-ai-a-regasit-locul-in-oradea/1183691
https://en.wikipedia.org/wiki/Marie_of_Romania
Angol leírás, sztori
TundeK62
2018.12.30. 12:47
'Marie of Romania, also known as Marie of Edinburgh (Marie Alexandra Victoria; 29 October 1875 – 18 July 1938), was the last Queen of Romania as the wife of King Ferdinand I.'

"After the outbreak of World War I, Marie urged Ferdinand to ally himself with the Triple Entente and declare war on Germany, which he eventually did in 1916. During the early stages of fighting, Bucharest was occupied by the Central Powers and Marie, Ferdinand and their five children took refuge in Moldavia. There, she and her three daughters acted as nurses in military hospitals, caring for soldiers who were wounded or afflicted by cholera. On 1 December 1918, the province of Transylvania, following Bessarabia and Bukovina, united with the Old Kingdom. Marie, now queen of Greater Romania, attended the Paris Peace Conference of 1919, where she campaigned for international recognition of the enlarged Romania. In 1922, she and Ferdinand were crowned in a specially-built cathedral in the ancient city of Alba Iulia, in an elaborate ceremony which mirrored their status as queen and king of a united state."

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2012 november
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
337491
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.30. 00:22
2012. november
2012 november

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2012 november
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
337493
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.30. 00:23
2012. november
2012 november

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2012 november
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
337495
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

337494
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

337492
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

337496
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

337497
Fotózva
2012. november
Évszám
2012
Feltöltve
2018.12.30. 00:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.30. 00:23
2012. november
2012 november

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2015 április
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
333208
Fotózva
2015. április
Évszám
2015
Feltöltve
2018.11.27. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.27. 22:55
2015. április
2015 április

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2015 április
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
333209
Fotózva
2015. április
Évszám
2015
Feltöltve
2018.11.27. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

333207
Fotózva
2015. április
Évszám
2015
Feltöltve
2018.11.27. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.27. 22:55
2015. április
2015 április

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2018 november
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
333211
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.27. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.27. 22:56
2018
2018 november

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

2018 november
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
333210
Évszám
2018
Feltöltve
2018.11.27. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.27. 22:56
2018
2018 november

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

A teret átépítik, a szobrot becsomagolták.
Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
386964
Feltöltve
2019.12.08. 20:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/40 • 11.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.08. 20:16
A teret átépítik, a szobrot becsomagolták.

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
550458
Feltöltve
2024.01.10. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO289

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.10. 11:09

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
550459
Feltöltve
2024.01.10. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO234

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.10. 11:09

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
550460
Feltöltve
2024.01.10. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/109 • 5.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.10. 11:09

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
550461
Feltöltve
2024.01.10. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/102 • 5.6mm • ISO60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.10. 11:09

"Mária királyné-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
550462
Feltöltve
2024.01.10. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO81

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.01.10. 11:09
Összesen 18 fotó

Műlap története

23 napja
5 új fotót töltöttem a "Mária királyné-szobor" műlaphoz
26 napja
Megérintettem a "Mária királyné-szobor" alkotást
23.08.12. 08:28
A "Mária királyné-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.08. 20:16
1 új fotót töltöttem a "Mária királyné-szobor" műlaphoz
19.12.07. 15:29
Megérintettem a "Mária királyné-szobor" alkotást
18.12.30. 12:47
A közösség publikálta TundeK62 "Mária királyné-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.