I. és II. világháborús emlékmű

Pilisszántó, Hősök tere
Archív képek

Avatás1923. április 15.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2018.11.24. 04:59
Az emlékmű a Hősök terén áll. Felirata: Pilisszántó község hősi halottainak emlékezetére.
Első oldalán az I. világháború pilisszántói hősi halottainak neve, a hátoldalon a II. világháború pilisszántói hősi halottainak neve olvasható. Megrázó látni ugyanazokat a vezetékneveket mindkét oldalon, sőt ugyanazt a vezeték- és keresztnevet, ami feltételezi, hogy apa és fia voltak.
Megkérdeztem a Pilisszántói Polgármesteri Hivatalt, hogy vannak-e adatok az emlékműre vonatkozóan. A következő választ kaptam:
„Az I. és II. világháborús emlékműről annyit tudunk, hogy eredetileg a templomtéren állt és Orosdy báró emeltette az I. világháborús hősök emlékére, ahonnan elkerült a Hősök terére. A Kádár korszakban átvitték a temetőbe, majd a rendszerváltás után ismét visszakerült a jelenlegi Hősök terére. 1992-ben került rá II. világháborús szántói hősök névsora.”
És kaptam két archív képet az emlékműről. Az első archív kép az eredeti helyén mutatja az emlékművet, a másik a temetőbeli.
Köszönöm a polgármesteri hivatalnak a segítségét
Források:
Pilisszántó Polgármesteri Hivatal

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332673
Feltöltve
2018.11.23. 11:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/680 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:15

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332674
Feltöltve
2018.11.23. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332675
Feltöltve
2018.11.23. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332676
Feltöltve
2018.11.23. 11:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/340 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332677
Feltöltve
2018.11.23. 11:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:17

332678

332679
Feltöltve
2018.11.23. 11:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:17

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332681
Feltöltve
2018.11.23. 11:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:18

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332682
Feltöltve
2018.11.23. 11:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:20

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332683
Feltöltve
2018.11.23. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:21

Archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A két világháború halottainak keresztjének első helye
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332684
Forrás
Pilisszántó Polgármesteri Hivatal
Fotózva
2010. február
Feltöltve
2018.11.23. 11:21
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ20
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:21
2010. február
A két világháború halottainak keresztjének első helye

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Még a temető eldugott sarkában
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
332696
Forrás
Pilisszántó Polgármesteri Hivatal
Feltöltve
2018.11.23. 11:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 11:23
Archív felvétel
Még a temető eldugott sarkában
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.10.17. 23:43
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.24. 04:59
A közösség publikálta Dénes Ildikó "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.