Pozsony (Bratislava), Dvořákovo nábrežie 8.

Alternatív, helyi címek:Mýtická loď
Angol cím:Mythical ship

Pozsony (Bratislava)
Dvořákovo nábrežie 8.
Kb. 30 méterre nyugati irányban Dušan Jurkovič szobrától a River Park felé sétálva.

Felállítás2010. szeptember 17.

Lukács Ferenc
2018.11.22. 14:41
A mű alkotója a cseh Jaroslav Róna (1957) A szobor 2010. szeptember 17-én került leleplezésre.

A mitikus hajó témája – hiszen a Duna partján van – a vízhez kötődik, ez volt az egyik inspiráció a mű megalkotásakor. Mivel a Duna nyugatról keletre folyik több államon keresztül, így jelentős szerepet játszott számos nemzet történetében.
Pozsony a különböző kultúrák találkozásának helye, amit a szobornak is tükröznie kell. A hajó motívuma, alakja tökéletesen illeszkedik mind a hatalmas folyamhoz és mind a vízparti sétányhoz egyaránt.
Ideális a helyszín, mert itt egymással ötvözi az utazás motívumait, az idő áramlását és az emberi faj fejlődését, vándorlását az időben és térben.

Az esztétikai, kompozícióhoz kapcsolódó okokból a hajó három pilléren áll, hogy hasonlítson az ősi istenek szobáihoz. Alapja egy háromlépcsős piramis, amelyet a szobor archaikus megjelenése emel tovább.
A hajóban lévő utasok is szimbolikusak. A hajó hátulján lévő evezős veszélyes folyókra vezeti a hajót, míg a középen álló nő egy drága költő, egy nemes és gyönyörű királyné – egy anya, aki hordozza az új élet, a remény és a jövő csíráját, véli a mester.

A harmadik alak az ember társa és védője, képes megjósolni a veszélyeket és időben figyelmezteti. Ez maga az élet hajója.

A hajó és a legénység megformálására egyszerűsített, de monumentális formákat választott az alkotó, egyiptomi és az asszír jellegzetes formák alapján, amelyek sziluettként használják a legfőbb kifejezésmódot. Ezzel a valóban egyedi és különös megjelenítési formával leginkább az ég és a széles víz találkozását sejteti ahol ez a „titokzatos hajó“ van a középpontban.
A szobrászművész egyébként szereti műveivel feszegetni a képzelet határait. Ez erre a hajóra is vonatkozik. Minden erre sétáló aki megcsodálja ezt a hatalmas szobrot, azt gondol bele a témába amit akar.

A szobor egyébként egy háromlépcsős, műkő-betonágyba (138x513x50 cm) épített három acélcölöpön nyugszik. A hajó anyaga bronz. 236 cm magasságban van a hajó alja a felső lépcsőtől, teljes hossza kb. 720 cm, magassága a lapátos férfi figura felső részéig az alsó lépcsőtől számolva kb. 750 cm!
Források:
http://www.jaroslav-rona.cz/dila/myticka-lodj/
http://www.supissoch.sk/myticka-lod/
http://vanderkrogt.net/statues/object.php?webpage=ST&record=skbr023
https://bratislava.sme.sk/c/5552904/sochu-jaroslava-ronu-konecne-odhalili-slubuju-aj-dalsie.html
https://zive.azet.sk/clanok/46925/na-nabrezi-v-river-parku-odhalili-myticku-lod/
https://vltava.rozhlas.cz/jaroslav-rona-nejradsi-mam-sochy-kdyz-jsou-uplne-samy-5981681
továbbá saját gyűjtések és források...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2018.11.22. 14:41
This statue was created by the Czech Jaroslav Róna (1957) The statue was unveiled on September 17, 2010.

The theme of the Mythical ship - as it is on the banks of the Danube River - is bound to water, which was one of the inspirations to be created this artwork. As the Danube River flows from east to west through several states, it has played a significant role in the history of many nations.

Bratislava is the place for meeting different cultures that this statue also has to reflect. The motif and shapes of the boat perfectly fits both this vast river and the waterfront promenade as well.
The location is ideal to be combined motifs of travel, flowing of time and the evolution of the human race with each other as well as the migration of time and space.

The ship stands on three pillars for aesthetic and compositional reasons being resemble the ancient gods' rooms. Its base is a three-stairs pyramid, which is enhanced by the archaic appearance of this statue.
Passengers in the ship are also symbolic. The oarsman who is on the rear side of the ship drives the boat to dangerous rivers, while the woman in the middle is an beloved poetess, a noble and beautiful queen – a mother who carries the seeds of a hope and new life, says the master.

The third figure is a man's partner and protector, who able to predict the dangers and alert them in time. This is the ship of life itself.

The ship has simultaneously monumental and even so simplified shapes to be choosen by the sculptor which are represent the Egyptian and Assyrian distinctive shapes in the main expression as silhouettes. With this truly unique and strange appearance to make encounter between the heaven and water where this "mysterious ship" is at the center.
The sculptor, in any case, likes to break the limits of imagination with his works. This applies to this ship also. Every walker who admires this huge statue will have been being thinking about this subject they want.

The statue, however, rests on three steel pylons which are build-in a three-stairs concrete bed (138x513x50 cm - 54x202x20 in). The ship's material is bronze. At 236 cm (93 in), the bottom of the boat is at the top of the upper staircase, its total length is approx. 720 cm (283 in), height up to the top of the shoveled male figure from the bottom staircase approx. 750 cm (295 in)!

Cím alapján hasonló

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332374
Feltöltve
2018.11.20. 01:10
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/2899 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:10

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332375
Feltöltve
2018.11.20. 01:12
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1692 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:12

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332376
Feltöltve
2018.11.20. 01:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:13

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332377
Feltöltve
2018.11.20. 01:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/471 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:14

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332378
Feltöltve
2018.11.20. 01:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/318 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:14

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332379
Feltöltve
2018.11.20. 01:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/422 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:15

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332380
Feltöltve
2018.11.20. 01:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/612 • ISO50

332381
Feltöltve
2018.11.20. 01:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/559 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:15

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332382
Feltöltve
2018.11.20. 01:16
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/657 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:16

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332383
Feltöltve
2018.11.20. 01:16
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/465 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:16

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332384
Feltöltve
2018.11.20. 01:17
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/452 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.20. 01:17

"Mitikus hajó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332660
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2018.11.23. 10:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.23. 10:47
2013. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.23. 10:47
1 új fotót töltöttem a "Mitikus hajó" műlaphoz
18.11.22. 14:41
A közösség publikálta Lukács Ferenc "Mitikus hajó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.