Martin Rázus emlékműve

Pozsony (Bratislava), Rázusovo nábrežie 32

Alternatív, helyi címek:Pomník Martina Rázusa
Angol cím:Martin Rázus's memorial

Pozsony (Bratislava)
Rázusovo nábrežie 32
Pontosan a Hotel Devínnel szemben a Duna partján lévő Rázusovo...Teljes szövegPontosan a Hotel Devínnel szemben a Duna partján lévő Rázusovo sétányon, kb. 116 méterre P. M. Bohúň szobrától nyugatraKevesebb szöveg

Felállítás2013. október 24.

Daniel Bartoš (építész, közreműködő)

Lukács Ferenc
2018.11.20. 12:17
Martin Rázus (1888-1937) születésének 125. évfordulója tiszteletére adták át emlékművét az 1943-ban róla elnevezett sétányon a Devín (Dévény) szállodával szemben lévő sétány park részénél a Duna partján.
Martin Rázus szlovák író, drámaíró, költő, publicista, evangélikus pap és politikus is volt egyben.

Ez az emlékmű a történelmi viharos évszázadokból fakadó szlovák nemzeti öntudat, vágy kifejeződését tükrözi.
"Itt vagyunk, hogy elkerüljük a történelmi emlékezet elvesztését. Martin Rázus olyan munkát hagyott nekünk, amely a szlovák nemzet lelkét jelentette. Nagyszerű emberre gondolunk vissza ezzel a kifejező alkotással. Ez a hely mindannyiunk számára nem megosztó, hanem csatlakozik a modern korhoz." - ezekkel a szavakkal méltatta Vladimír Ferienčík, a Martin Rázusa egyesület elnöke a Szlovákiában nagy tiszteletnek örvendő polihisztort.

Petra Nagyová-Džerengová polgármester-helyettes szerint "...Rázus számos területen jelentős szereplő. Ennek során mindig erkölcsös és etikus volt minden amit tett. A szlovák területen mindenütt mély nyomot hagyott munkássága. Pozsony büszke arra, hogy az utókorra hagyhatja a műemlékét." - tette hozzá Petra Nagyová-Džerengová.

Valóban egy impozáns emlékművet láthatunk a Duna partján. Magában egyedi technikával készült, életútját ábrázolandó 60x60x20 cm-es, 13 könyv formát öltő gránittömbből áll, amelyek együttes súlya kb. 300 kg.

Az emlékmű oldalain üvegprímiákat helyeztek el, amelyekbe gravírozták idézeteit, életútjának állomásait. Dunára néző oldalán az arcképe van gravírozva, hátoldalán pedig kronológiailag rendezett életrajza olvasható. Éjszaka gyönyörűen kivilágított, mintegy fáklya stilizált megtestesítője távolról, aképpen világít.
Források:
http://www.pam.epocha.sk/index.php/bratislava/stare-mesto/411-martin-razus-1888-1937-razusovo-nabrezie
https://spravy.pravda.sk/regiony/clanok/297194-na-nabrezi-dunaja-odhalili-pomnik-martina-razusa/
https://zurnal.pravda.sk/spolocnost/clanok/297029-ako-sa-rodi-pomnik/
https://sk.wikipedia.org/wiki/Martin_Rázus
továbbá saját gyűjtések, források...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2018.11.20. 12:17
Martin Rázus's memorial has been unveiled to be celebrated his 125th anniversary in his birth in that promenade which has given named after him in 1943 in front of Hotel Devín (Dévény) next to the Danube River.
Martin Rázus was a Slovak writer, playwright, poet, publicist, evangelical priest and politician at the same time.

This monument reflects the expression of Slovak national consciousness and desire arising from the historical stormy centuries.

Indeed, we can see an imposing monument on the banks of the Danube River. It made with perfecting unique technic which memorial consists of 60x60x20 cm (24x24x8 in), 13 pcs books. Those books were made of squared granite, the total weight of approx. 300 kg (661 lb.)

On the sides of the memorial are placed glass prisms in which have been engraved with quotations, the paths of his life also. On the front-side facing is engraved with his portrait and the rear side shows his chronologically arranged biography can be read. The memorial is beautifully illuminated during night, like a torch which stylized embellishment this way lighting from a distance as can be seen.



Cím alapján hasonló

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332297
Feltöltve
2018.11.19. 22:09
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/552 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:09

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332298
Feltöltve
2018.11.19. 22:12
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/833 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:12

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332299
Feltöltve
2018.11.19. 22:12
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/187 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:12

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332300
Feltöltve
2018.11.19. 22:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/191 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:13

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332301
Feltöltve
2018.11.19. 22:13
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/362 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:13

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332302
Feltöltve
2018.11.19. 22:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/159 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:14

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332303
Feltöltve
2018.11.19. 22:14
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1493 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:14

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332304
Feltöltve
2018.11.19. 22:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1277 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:15

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332305
Feltöltve
2018.11.19. 22:15
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/401 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:15

"Martin Rázus emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Martin DzurekDaniel Bartoš (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
332306
Feltöltve
2018.11.19. 22:16
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.11.19. 22:16
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.12.16. 15:35
Megérintettem a "Martin Rázus emlékműve" alkotást
18.11.20. 12:17
A közösség publikálta Lukács Ferenc "Martin Rázus emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.