Jánoshalma, Bernáth Zoltán u. 1.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Jánoshalma
Bernáth Zoltán u. 1.
Dr. Fenyvesi Máté Sportcsarnok bejárata mellett található

Felállítás1978

Szapet
2018.11.19. 23:24
A nyáron egyszer már keresztül autóztam Jánoshalmán, azonban akkor még nem volt tudomásom a sgraffito létezéséről. Pár héttel ezelőtt teljesen véletlenül bukkantam rá egy lexikonban. Gyorsan megnyitottam a Google "kanapéturista" alkalmazást és valóban ott volt. Igaz, az utcakép készítésének dátuma 2011. november. Nagyon bíztam benne, hogy az azóta eltelt 7 évben nem tűnt el...

A mai napon pont arra vitt az utam és déli irányból érkeztem. Amint begurultam a városba rögtön egy gyönyörű szép kastélyszerű malomépület ejtett ámulatba. Muszáj volt megállnom fotókat készíteni. Érdemes "ráguglizni"... :)

Percekkel később megérkeztem a sportcsarnokhoz, azonnal kiült az öröm és boldogság az arcomra. A sgraffito még mindig ott van a sportcsarnok bejárata mellett. Már a sokadik fotót készítettem róla, amikor megállt mellettem egy korombeli srác. Beszédbe elegyedtünk, először az épületet díszítő szépségről beszélgettünk, majd beinvitált a csarnokba. Wow!!! Mondhatni időutazásban volt bent részem. Mindenhol mindenféle ereklyék, bekeretezett kézzel írott éves labdarúgó bajnokság eredmények és emléktáblák a csarnok építéséről és névadójáról.

Érdekes, hogy a festőművész életrajzában az 1970-es év van megjelölve a sgraffitot illetően, azonban a csarnok - mind a hallottak alapján, mind a bent elhelyezett emléktábla szerint - 1975 és 1978 között épült. Évtizedeken keresztül csak Városi Sportcsarnoknak hívták, majd 2010-ben a jánoshalmi születésű Dr. Fenyvesi Máté 76-szoros magyar válogatott labdarúgóról nevezték el.

Kísérőm elmesélte, hogy az épület jópár évvel ezelőtt megújult; homlokzati hőszigetelést, új nyílászárókat és korszerű villamos energia rendszer kapott napelemes rendszer kiépítéssel. De ami számunkra a legfontosabb: a sgraffitohoz nem nyúltak. Alulra egy vízvető perem került beépítésre a körbeszigetelés miatt, talán ez okozza, hogy esős időben az épületdísz alsó része felázik (egy-két képen látszik is). Sajnos több helyen már javítva van. Remélem erre azért majd kitalálnak valami értékmentő megoldást és még évtizedeken keresztül lesz csodálható. Engem nagyon magával ragadott...
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch31s26.html
Angyalföldi Szabó Zoltán életrajza: https://budapestaukcio.hu/angyalfoldi-szabo-zoltan/festo
Dr. Fenyvesi Máté életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fenyvesi_M%C3%A1t%C3%A9

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
332318
Feltöltve
2018.11.19. 23:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.19. 23:05

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
332319
Feltöltve
2018.11.19. 23:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/160 • ISO200

332320
Feltöltve
2018.11.19. 23:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/250 • ISO400

332321
Feltöltve
2018.11.19. 23:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/160 • ISO200

332322

332323
Feltöltve
2018.11.19. 23:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/100 • ISO400

332324

332325

332328
Feltöltve
2018.11.19. 23:06

Szapet 18.11.19. 23:06

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
332333
Feltöltve
2018.11.19. 23:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.19. 23:15

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
332334
Feltöltve
2018.11.19. 23:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/80 • ISO200

332335
Feltöltve
2018.11.19. 23:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.11.19. 23:15

Archív fotók

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Jánoshalmi sgraffito terv
Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
332336
Forrás
https://pinteraukcioshaz.hu/janoshalmi-sgraffito-terv
Fotózva
2017. január
Feltöltve
2018.11.19. 23:30
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3100
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.19. 23:30
2017. január
Jánoshalmi sgraffito terv

"Sgraffito" c. alkotás fotói

Az alkotás még a felújítás előtt. (2011.)
Alkotó
Település
Jánoshalma
Feltöltő
Azonosító
333255
Forrás
Google utcakép
Évszám
2011
Feltöltve
2018.11.28. 14:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.28. 14:40
2011, Archív felvétel
Az alkotás még a felújítás előtt. (2011.)
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.11.28. 14:40
1 új fotót töltöttem a "Sgraffito" műlaphoz
18.11.19. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Sgraffito" műlaphoz
18.11.19. 23:24
Szapet publikálta "Sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.