Szent Lukács és Szent János üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1.

Budapest
XIII. kerület, Lehel tér 1.
A szentély jobboldali legfelső üvegablaka.

Felállítás1933

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.11.18. 17:37
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel.

Az ablakokban, falakban, festményekben, szobrokban keletkezett károkat 1945-ben már elkezdték javítani, 1948-ra készült el. 1988 – 1994 között felújították többek között az ablakokat is.
A szentély legfelső részén öt kettősablak van. A Szent Lukács és Szent János üvegablak a jobboldali szélső üvegablak.
Az üvegablak felső részén az evangélisták attribútuma, a tulok és sas, alatta a nevük látható.
Lukács attribútuma „az áldozati tulok, mert evangéliuma Zakariás áldozatával kezdődik; Jánosé a sas, mert evangéliuma elején mintegy sasszárnyakon emelkedik fel Krisztus isteni eredetének titkához.”

Lukács „evangélista és Pál apostol társa írta mind a Lukács evangéliumát, mind pedig az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet…. Lukács gyakran Emberfiaként utal Krisztusra, emberi oldalát domborítja ki, és számos olyan részletet megörökít, ami nincs benne a többi evangéliumban.”

„János evangéliuma Krisztus istenségére helyezi a hangsúlyt.”
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html
http://biblia.hu/a_biblia_a_magyar_kepzomuveszetben/a_negy_evangelista
https://www.gotquestions.org/Magyar/negy-evangelium.html

Cím alapján hasonló

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332136
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.18. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/9 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:30
2018. május

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332137
Feltöltve
2018.11.18. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/10 • ISO400

332138
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.18. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:30
2018. május

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332139
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2018.11.18. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:31
2018. május

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332140
Feltöltve
2018.11.18. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/26 • ISO400

332141
Feltöltve
2018.11.18. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:31

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332142
Feltöltve
2018.11.18. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/58 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:32

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332143
Feltöltve
2018.11.18. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/42 • ISO400

332144
Feltöltve
2018.11.18. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/27 • ISO400

332145

332146
Feltöltve
2018.11.18. 17:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:32

"Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332147
Feltöltve
2018.11.18. 17:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.18. 17:33
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.07.02. 17:04
Megérintettem a "Szent Lukács és Szent János üvegablak" alkotást
18.11.18. 17:37
Dénes Ildikó publikálta "Szent Lukács és Szent János üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.