Budapest, IX. kerület, Somlay Artúr sétány 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
IX. kerület, Somlay Artúr sétány 1.
A színház első emeletén, az ablak előtt.

Felállítás2018. szeptember 22.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.11.26. 17:52
Idei, 2018/2019-es évadát nyílt nappal indította a Nemzeti Színház. És akkor már – megadva a módját – múltidéző ünnepséggel, szoboravatással kötötték egybe.Németh Antal színi direktor szobrát avatták az első emeleti "zsibongó"-ban.
Hangsúlyt kap a szó: múlt. Olyan múlt, amit nem ismerek, nem éltem meg, egy ember, akinek sem személyiségét, sem munkásságát nem ismerem. A szobor a színházi rendezőt, színházi igazgatót idézi, míg színház-történeti író is volt.
Színház-történeti szempontból fontos lehet Németh Antal (1903–1968) személye, a tény, amit így fogalmaztak: „Visszakerült Németh Antal a színházi – és nem csak színházi – életünk vérkeringésébe."

Sok-sok anyagot átolvastam, tanulmányoztam, aminek egy részét "átnyújtom" az érdeklődőnek. Mindenek előtt az avatásról tudósító beszámolókat, amik a forrás alapján olvashatók. Ajánlom még az adalékoknál található írást, személyének, munkásságának jobb megismeréséhez nyújt segítséget.

Amit látok: egy vízió. A színi igazgató víziója, egy általa rendezett darabban... vagy talán általánosságban, rendezéseinek eszenciája. Az előtérben az ő alakja áll. A szobrász belülről, az előadott műből láttatja a rendezőt, aki egy sajátos lepel-szerű jelmezben, mezítlábasan, de komoly átszellemültségben áll a díszletben.
A környezet, egy magaslatokba hajló fa, ágai között, a direktorhoz közel egy gunnyasztó, tépelődő figura ül, a magasban egy másik lebegő alakja.

Magáról a rendező-igazgatóról szólt az avatás mindkét szónoka. Említették nagy rendezéseit, itt első sorban az Ember tragédiája darabját, ami úgy tűnik, végigkísérte teljes életét.
Egyik könyve is erről a darabról szól – mintegy előkészítendő 1937-es, 1939-es és 1942-es rendezéseit. A könyvről (fülszöveg): https://www.antikvarium.hu/konyv/nemeth-antal-az-ember-tragediaja-a-szinpadon-338158
Ez és további színházi rendezései: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9meth_Antal_(rendez%C5%91)#Sz%C3%ADnh%C3%A1zi_rendez%C3%A9sei

Ahogy az avatáson is elhangzott, a kor, a technikai adottságok nem engedték meg, hogy betekintést nyerjünk az egykor megvalósult rendezésekbe, előadásokba, így "...a rögzített csodát pedig továbbra is csak elképzelni tudjuk." Igaz ez valamennyi múltbéli előadásra.

Az "illékony művészetről", a színházról Németh Antal dr. egy 1923-ból feljegyzett gondolata „Minden népnek minden korszakban olyan színházi élete volt, amilyet megérdemelt: olyat teremtett magának, amilyet tudott, és abban lelte szórakozását, ami szellemi életével egyenes arányban állott”."
Források:
Szobrot avattak a Nemzeti Színházban
http://www.kultura.hu/szobrot-avattak-nemzeti ( https://www.kozterkep.hu/user/665/file-bfa5aeac5abf8df3c99657a600320ab7.pdf )
Németh Antal szobrot avattunk https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2018/10/nemeth-antal-szobrot-avattunk ( https://www.kozterkep.hu/user/665/file-e2b10d4e74166ac3239cef708b5660d8.pdf )
További linkek
Gyémánt Csilla: Németh Antal „összmûvészeti” törekvései; Az ember tragédiája szolgálatában: http://madach.hu/old/tanulmanyok/SzimpoziumXIII/8.html

Cím alapján hasonló

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331906
Feltöltve
2018.11.17. 18:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:27

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331907
Feltöltve
2018.11.17. 18:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:27

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331909
Feltöltve
2018.11.17. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:28

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331910
Feltöltve
2018.11.17. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • ISO3200

331908
Feltöltve
2018.11.17. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/4 • ISO800

331914
Feltöltve
2018.11.17. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:29

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331915
Feltöltve
2018.11.17. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/13 • ISO1600

331913
Feltöltve
2018.11.17. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO1600

331912

331916
Feltöltve
2018.11.17. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO3200

331911
Feltöltve
2018.11.17. 18:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:28

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331917
Feltöltve
2018.11.17. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/10 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.17. 18:29

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459616
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459617
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 39.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459618
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 33.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459619
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459620
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459621
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459624
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 5.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459625
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459626
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459627
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459628
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459630
Feltöltve
2021.09.22. 13:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:36

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459631
Feltöltve
2021.09.22. 13:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:36

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459633
Feltöltve
2021.09.22. 13:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:36

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459632
Feltöltve
2021.09.22. 13:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:36

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459622
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459623
Feltöltve
2021.09.22. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:33

"Németh Antal-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459629
Feltöltve
2021.09.22. 13:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 13:35
Összesen 30 fotó

Műlap története

23.03.27. 18:19
Megérintettem a "Németh Antal-szobor" alkotást
21.10.05. 14:05
Megérintettem a "Németh Antal-szobor" alkotást
21.09.22. 13:36
4 új fotót töltöttem a "Németh Antal-szobor" műlaphoz
21.09.22. 13:35
6 új fotót töltöttem a "Németh Antal-szobor" műlaphoz
21.09.22. 13:33
8 új fotót töltöttem a "Németh Antal-szobor" műlaphoz
18.11.26. 17:52
Göröntsér Vera publikálta "Németh Antal-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.