Városszépítő gyerekalkotás

Szolnok, Malom utca 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Szolnok
Malom utca 1.
A Széchenyi lakótelepi négyemeletes panel lakóépület, a Malom utca 1....Teljes szövegA Széchenyi lakótelepi négyemeletes panel lakóépület, a Malom utca 1. számú lépcsőházas épületrész déli és keleti homlokzatán, a "Piros iskola" felé.Kevesebb szöveg

Felállítás2010


kalaposlány
2018.11.18. 11:04
A szolnoki Széchenyi lakótelepi „Piros iskola” melletti négyemeletes panelház, főút felöli falának földszinti részét nagyméretű, kedves festmény díszíti. Egy archív újságcikk nyomán kerültem oda, ezért már számítottam rá, hogy egy olyan alkotást fogok találni, melyből kisugárzik majd, hogy a gyerekek hogyan látják környezetüket. Így is történt, a közel két méter magasságú sávban húzódó alkotás, a ház déli oldalán, körülbelül húsz négyzetméter területű festmény a gyerekek látásmódjába, képzeletvilágába varázsol bennünket, mely mindig megérinti a felnőtteket. A "városszépítő gyerekalkotás" név nagyon kifejező, ezért az archív újságcikkből ezt vettem át.

Egy művészeti „alkotó-fészek” munkájára bukkanhat az ide látogató, melyet az újságcikk alapján általam megkeresett Szávai Istvántól tudtam meg. Kérdéseimre tőle kaptam választ. A jelenleg látható falfestmény nem azonos az újságcikk fotóján szereplővel, melynek magyarázata, hogy az alkalmazott festékek színe hat-nyolc év alatt kifakul, és akkor új képet festenek. A jelenleg látható képet 2010-ben festették, s sajnos a fakulás jelei már ezen is jelentkeznek. A falfestmény a 2011 és 2012. évi Google utcaképen is látható. Mikor ezt megnéztem, onnan tűnt fel, hogy ha befordulunk az épület sarkán, folytatódik a festmény. Ezért látszik a képeken, hogy két napszakban készültek. Ezzel az oldallal további közel húsz négyzetméterrel nő az alkotás területe.

Másik kérdésemre is kaptam választ, amiből megtudtam, hogy az Önálló Vizuális Iskola tanulói készítették a képet, melynek tagjai főleg a Piros iskolából kerültek ki, de más iskolákból is érkeztek hozzájuk. Az anyagi háttérről a Szolnoki Metszőkör Egyesület gondoskodott.

Az Önálló Vizuális Iskola és a Szolnoki Metszőkör Egyesület története kapcsolódik a „Piros iskolá”-hoz.

Az 1980-ban indult általános iskolában a kezdetektől korszerűen felszerelt rajzterem-szertár együttest állt a diákok rendelkezésére, melyhez a kilencvenes évekig egy kézműves műhely, technika terem, zománcműhely, fotólabor is csatlakozott, egész kis “művészeti tanszéket” alkotva, ahol három-négy tanár dolgozott délelőttönként-délutánonként a gyerekekkel. Az iskolában, 1994-ben beindult az alapfokú művészetoktatás, az Önálló Vizuális Iskola, később Montázs Alapfokú Művészetoktatási Intézmény keretei között. 2007-ben ezt az iskolát működtető alapítvány, az egyre szerényebb állami finanszírozás miatt már nem tudta volna a korábbi minőségben ellátni feladatát, és ezért ott folytatódott a tevékenység, ahonnan elindult, átszervezték a Széchenyi Körúti Általános Iskolába (a régi Piros iskola), annak művészeti tagozataként

A Szolnoki Metszőkör 1990-ben alakult egyesületté, mely gyerekekből, fiatalokból, felnőttekből szerveződött képzőművészeti műhely volt. Életteret próbált biztosítani az önmagukat kereső, a világot megismerni, birtokba venni igyekvő fiatalok számára. Anyagi nehézségek miatt 2015-ben az egyesület befejezte önálló tevékenységét, de más szervezeti formában munkájukat folytatják.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1993_02/?pg=163&layout=s
http://szechenyipiros.hu/muveszeti-iskola/
http://szavaiistvan.x3.hu/weblap/index.html
http://szechenyipiros.hu/iskolatortenet/
Szolnok, Malom utca 1. Google utcaképe

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfestménye első harmada.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331774
Feltöltve
2018.11.16. 10:52
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1686 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:52
Déli oldal falfestménye első harmada.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfestménye középső harmada.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331772
Feltöltve
2018.11.16. 10:51
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1686 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:51
Déli oldal falfestménye középső harmada.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfestménye jobb oldali harmada.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331771
Feltöltve
2018.11.16. 10:51
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1686 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:51
Déli oldal falfestménye jobb oldali harmada.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfesménye a ház részletével.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331786
Feltöltve
2018.11.16. 13:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 13:35
Déli oldal falfesménye a ház részletével.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfestménye
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331764
Feltöltve
2018.11.16. 10:48
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1686 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:48
Déli oldal falfestménye

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli oldal falfestménye oldalról.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331773
Feltöltve
2018.11.16. 10:51
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1613 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:51
Déli oldal falfestménye oldalról.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Déli, keleti és újra déli oldal együttes sarki képe.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331766
Feltöltve
2018.11.16. 10:48
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1196 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:48
Déli, keleti és újra déli oldal együttes sarki képe.

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Keleti oldali falfestmény
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331768
Feltöltve
2018.11.16. 10:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1196 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:49
Keleti oldali falfestmény

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Keleti homlokzat déli tájolású kiugró épületrészének falfestménye.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331806
Feltöltve
2018.11.16. 17:51
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/1953 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 17:51
Keleti homlokzat déli tájolású kiugró épületrészének falfestménye.

Archív fotók

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Google utcakép, 2012. január.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331784
Forrás
Szolnok, Malom utca 1. Google utcaképe
Évszám
2012
Feltöltve
2018.11.16. 13:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 13:25
2012, Archív felvétel
Google utcakép, 2012. január.

Adalék vagy máshol

"Városszépítő gyerekalkotás" c. alkotás fotói

Az első, 1993-ban készült falfestmény. Ennek kifakulása után készült legutóbbi falfestmény, a további fotókon bemutatva.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
331753
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1993_02/?pg=163&layout=s
Évszám
1993
Feltöltve
2018.11.16. 10:21
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.16. 10:21
1993, Archív felvétel
Az első, 1993-ban készült...Teljes szövegAz első, 1993-ban készült falfestmény. Ennek kifakulása után készült legutóbbi falfestmény, a további fotókon bemutatva.Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.11.18. 11:04
A közösség publikálta kalaposlány "Városszépítő gyerekalkotás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.