Budapest, VII. kerület, Madách tér

Alternatív, helyi címek:Wittelsbach Erzsébet, Erzsébet királyné

Budapest
VII. kerület, Madách tér
A téren (szemben állva) inkább kicsit a jobb oldalon, a járda felé elég közel eső részen.

Felállítás2018. november 15.

Göröntsér Vera
2018.11.15. 13:59
Új, mégpedig a névadót ábrázoló szoborral gyarapodott Erzsébetváros! A Madách tér szélén, a gyalogos forgalomhoz közel eső részen helyezték el R. Törley Mária elegánsan magasodó bronzszobrát. Mindez történt az un. Erzsébetvárosi napok keretében. Elhangzott, eddig a kerületnek nem volt a névadó királynét ábrázoló köztéri szobra, így hiánypótló most az ünnepélyesen felállított alkotás.
Több, évfordulóra utaló információt hallottam, de utánanézve kicsit pontatlannak tűnik, így nem jelölöm.

Az alkotótól előzetesen úgy értesültem, megbízásra készítette Erzsébetváros új szimbólumát, a kecsesen elegáns Sisi alakját. Előzmény, mint oly sokszor, valamikor készített egy kisplasztikát, ennek alapján bízták meg a szobor elkészítésével.
Hallom, természetesen zsűrizés előzte meg a szobor felállítását, ahol a zsűri tagjai dicsérték Erzsébet királyi alkatát, a testtartás eleganciáját, Sisi finoman kidolgozott kezét. A szobor finom alakja itt sétál, kezében ernyőt tart, ami mintegy keretezi arcát, jobb kezében papírok, amik verseit tartalmazzák.
Erzsébet királyné: "a magyarok szeretett királynéja" és pártfogója sokrétű, bátor asszony volt. Nehéz időkben ment nőül a magyarok számára meglehetősen nehezen tolerált Ferenc József császárhoz, mégis a legszeretettebb magyar királynét tisztelik benne.
Sokrétűségének bizonyítéka a verseinek gyűjteménye, amit kezében tart. Igaz, mint költőt, érték kritikák is, de másrészt az avatáson megidézett Mészöly Dezső szerint költészete lírai, sőt Ady felé visz...

Az avatáson természetesen rengeteg információ hangzott el. Különösen érdekes volt Elmer István https://hu.wikipedia.org/wiki/Elmer_Istv%C3%A1n laudációja, aki úgy a művet, mint az alkotót, a megformált személyiséget és alakját is méltatta.
Az ábrázolásról beszélve idézte az alkotó egy korábbi interjújában mondottakat ( http://lasdbudapestet.blogspot.com/2015/05/omatyasfold.html ): „Úgy kellene dolgoznunk, mintha ezen múlna a világ jobb sorsra fordulása. Ha megnézzük a középkori templomok oszlopainak tetejét ...ami alulról soha nem látható, meglepve vesszük észre, hogy a kőfaragó ott is gyönyörűen kifaragta a virágokat, hisz ő Istennek dolgozott, aki mindenütt lát. Így kellene nekünk is gondolkodnunk s cselekednünk. „
Források:
Levélváltás az alkotóval,
Avatáson elhangzottak
További linkek
MTI hír az avatásról: http://onkormanyzat.mti.hu/hir/45305/erzsebetvaros_136_szuletesnapjan_sisi_szobrot_avattak_a_madach_teren

Közös gyűjteményben
Erzsébet királyné szobrok

Cím alapján hasonló

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331641
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:52

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331640
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

331639
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

331642
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

331644
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

331645
Feltöltve
2018.11.15. 12:53

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:53

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331650
Feltöltve
2018.11.15. 12:54
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:54

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331648
Feltöltve
2018.11.15. 12:53
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

331646
Feltöltve
2018.11.15. 12:53
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

331647
Feltöltve
2018.11.15. 12:53
Képinfó
Alkotó a képen
(R. Törley Mária)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:53

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331649
Feltöltve
2018.11.15. 12:54
Képinfó
Alkotó a képen
(R. Törley Mária)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:54

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331643
Feltöltve
2018.11.15. 12:52
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.15. 12:52

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331660
Feltöltve
2018.11.15. 14:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/420 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.15. 14:50

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331661
Feltöltve
2018.11.15. 14:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.15. 14:51

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331662
Feltöltve
2018.11.15. 14:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.15. 14:51

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331663
Feltöltve
2018.11.15. 14:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.15. 14:52

"Sisi" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331665
Feltöltve
2018.11.15. 14:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.15. 14:52
Összesen 17 fotó

Műlap története

2 perce
Megérintettem a "Sisi" alkotást
23.12.01. 18:21
Megérintettem a "Sisi" alkotást
19.06.27. 22:08
Megérintettem a "Sisi" alkotást
18.11.15. 14:52
1 új fotót töltöttem a "Sisi" műlaphoz
18.11.15. 14:52
1 új fotót töltöttem a "Sisi" műlaphoz
18.11.15. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Sisi" műlaphoz
18.11.15. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Sisi" műlaphoz
18.11.15. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Sisi" műlaphoz
18.11.15. 14:33
A "Sisi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.15. 13:59
Göröntsér Vera publikálta "Sisi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.