A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói

Miskolc, Deák Ferenc tér 1.

Miskolc
Deák Ferenc tér 1.
A Deák téren, a Hősök terétől 3 perc séta

Felállítás1927

Velledits Lajos (restaurátor)
Seres László (restaurátor)

Spisák Anita
2009.01.22. 22:19
Az Erdőigazgatási palota 1927-ben épült. Mintája a lőcsei Thurzó-ház volt.
(Szende András leírása)
Spisák Anita
2013.04.21. 22:16
Az épületet az erdőigazgatóság számára a Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával 1927-ben Lehoczky György építész és festőművész tervei alapján kezdték építeni, és Papp Sándor miskolci építész 1929-ben fejezte be. Bővítésére 1939-ben került sor, a Tárkányi utcai oldalon egyszintes szárnnyal toldották meg, amely stílusában követi a főépületet. Vélelmezhetően a főépület (D-Ny) sarkának emeleti részén kialakított csavart oszlopos szoborfülke a Patrona Hungariae szoborral, a bővítés idején került megvalósításra. A szobrot 1929-ben Betlen Gyula szobrászművész faragta meg Gabai Sándor kőfaragó segítségével.
Évtizedek alatt az épület homlokzata folyamatosan romlott. A helyreállítási munkálatok elvégzéséhez hiányoztak az eredeti dokumentumok, ezért a rekonstrukciót hosszadalmas előkészítő munka előzte meg. Az építőmesteri munkák elvégzésére 1995-ben Német és Tsa Kft-t, a sgraffitó díszek elkészítésére Seres Lászlót és Velledits Lajos festő- és restaurátorokat bízták meg. (A sgraffitó képek a erdőgazdálkodás műveleteit örökítik meg.)
A jelenleg látható kovácsoltvasrácsok funkcionális céllal /biztonsági okokból/ kerültek beépítésre. A homlokzati rácsok Balatoni Klára és Litwin József iparművészek munkáját dicsérik. A többi rácsot Litwin József tervei alapján az ÉSZAKERDŐ Rt. műhelyeiben gyártották le. A kovácsoltvas harmonikusan illeszkedik az épület stílusához.
A helyreállítást nehezítette, hogy a fülkében lévő szobor hollétét nem tudták felkutatni, ezért fényképek alapján Kovács István és felesége miskolci kőszobrász- és restaurátorok vállalták a feladatot.

Forrás: http://vaskultura.atw.hu/

Szende András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Az épület főhomlokzata
Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
13456
Feltöltve
2009.01.22. 22:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.01.22. 22:00
Az épület főhomlokzata

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
13457
Feltöltve
2009.01.22. 22:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.01.22. 22:02

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
171615
Feltöltve
2014.07.12. 22:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.07.12. 22:24

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
171616
Feltöltve
2014.07.12. 22:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.07.12. 22:24

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
171617
Feltöltve
2014.07.12. 22:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 14.07.12. 22:25

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172358
Feltöltve
2014.07.16. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.16. 23:08

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172359
Feltöltve
2014.07.16. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.16. 23:09

172360

172361
Feltöltve
2014.07.16. 23:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.07.16. 23:10

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
172362

422818
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.02. 15:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/500 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.02. 15:43
2019. március

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
428671
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.02. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.02. 21:19
2020. június

"A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. alkotás fotói

Alkotók
Velledits Lajos (restaurátor)Seres László (restaurátor)
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
428672
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.02. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 77.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.02. 21:19
2020. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.01.02. 21:19
2 új fotót töltöttem az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlaphoz
20.11.02. 15:43
1 új fotót töltöttem az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlaphoz
14.07.16. 23:10

14.07.16. 23:09

14.07.16. 23:08
1 új fotót töltöttem az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlaphoz
13.05.01. 09:48
Az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.27. 20:58
Az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlap gondozása átadásra kerültSpisák Anita tagunknak
13.04.21. 22:38
Az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.21. 22:35
Az "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.01.22. 22:19
A közösség publikálta Spisák Anita "A Miskolci Erdőigazgatóság sgrafittói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.