Balatonfüred, Fenyves park

Állapot: Megrongálódott

Balatonfüred
Fenyves park
A Kiserdő felső, Petőfi Sándor úti oldalánál a játszótéren található az alkotás.

Felállítás2011

Ády
2018.11.14. 13:21
Az alkotás Füred egyetlen történeti értékű közparkjában a Kiserdő szélén található. A kiserdőt 2011-ben felújították, és az egykori Angolkertben a Helka és Kelén balatoni legendára épülő tematikus mesejátszóteret alakítottak ki. A játszótér két bejáratának díszítésére a jobb és bal oldalon helyezték el a legenda négy alakját, Helkát, Kelént, Siót és Kamort. A szobrokat az Ilona Malom Műhely rendelte és Kelén színes fa alakját Gerstenkorn Román szobrászművész készítette. Sajnos a szobor két helyen is megrongálódott!

"A játszótér minden egyes eleme egy kevésbé ismert balatoni legendára épül. Sió, a Balaton tündére és Kamor, a Bakony varázslója egy apróságon nagyon összevesztek. Viszont - milyen az élet és persze a mesék - gyerekeik, Helka és Kelén egymásba szerettek és sok hányattatás után végül egymásra találtak. A fiatalok próbatételeinek helyszíneit formázzák az egyes játékelemek. Van közöttük a viharos Balatont formáló ugrálópálya, a Bakonyt imitáló kötélpálya, boszorkányseprű-libikóka és kéttornyú várkastély is. Gyermekeik elszántsága és szerelme végül az öregeket is összebékítette. A legenda szerint a béke jeléül leszúrtak a földbe egy varázsbotot. Innen törtek fel először Füred gyógyító forrásai."

Köszönet a segítségért a füredi helytörténetnél dolgozó ismerősömnek.
Források:
https://welovebalaton.hu/bor.gasztro/mi.lesz.meg.itt.fureden
További linkek
Helka és Kelén legendája: https://balatoni-berkek.blog.hu/2017/07/06/helka_es_kelen_legendaja

Ády műlapja

Kapcsolódó
Helka
Kapcsolódó
Sió
Kapcsolódó
Kamor

Cím alapján hasonló

"Kelén" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
331029
Feltöltve
2018.11.09. 15:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.09. 15:17

"Kelén" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
331023
Feltöltve
2018.11.09. 15:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.09. 15:16

"Kelén" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
331019

331022

331021

331025

331018

331020

331026

331027

331028

331024

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.14. 13:21
Ády publikálta "Kelén" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.