"Úr Jézus teljes alakjában"

Esztergom, Temető utca 5.

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Dr. Csukássy Andrásné síremléke

Esztergom
Temető utca 5.
A Belvárosi temető VIII-IX. M. 11-12 sírhelyén, mely a temető legfelső sorában található.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2018.11.10. 14:19
„Gabay Sándor utódjától, Gabay Lászlótól való egy alkotás, amely az Úr Jézust teljes alakjában hozza.”

Ezt olvashatjuk Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől c. könyvében.
A sírszobor Dr. Csukássy Andrásné Újvári Julianna (1899-1942) VIII-IX. M. 11-12 sírhelyén látható. A hegyoldalban létesült temető felső részének legutolsó sorában a síremlékek a kerítésen kívüli, a Vaskapu-hegy nyugati lejtőjén 1900-ban épített római katolikus Jó pásztor-kápolna felé fordulnak, így Gabay László sírszobra is arra néz. Az életnagyságnál kissé kisebb szobor nyakán meghibásodás, repedés, a jobb kéznél pedig letöredezés látható. A szobor felülete is felújítást igényel.

A forrás szerint a síremléket Dr. Csukássy András állíttatta elhunyt feleségének. A sírfelirat szerint ő is elhunyt 1945-ben. Ebből kikövetkeztethetően a síremléket 1943-44 évek folyamán állíthatták.

Gabay László (1897-1952), Gabay Sándor (1867-1940) szobrász fia. Szobrászati tanulmányokat folytatott az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában. Köztéri szobrai, munkái mellett kisméretű kerámia, terrakotta és bronz szobrokat készített. Szobrászati és sírkőkészítő telepe a budapesti Népszínház utca 35. szám alatt volt.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EsztergomKonyvek_090/?pg=500&layout=s&query=dr%20Csuk%C3%A1ssy
499., 522. oldal
https://konyvtar.elte.hu/leveltar/databasesnew.php?ekod=94#G
https://issuu.com/momekonyvtar/docs/1914-1915/91
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_20_019_04_00_1943_01/?query=Gabay%20L%C3%A1szl%C3%B3%20&pg=192&layout=s

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330947
Feltöltve
2018.11.09. 10:09
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.09. 10:09

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330951
Feltöltve
2018.11.09. 10:10
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.09. 10:10

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330965
Feltöltve
2018.11.09. 10:30
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.09. 10:30

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330952
Feltöltve
2018.11.09. 10:10
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/120 • ISO150

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.09. 10:10

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330928
Feltöltve
2018.11.09. 09:33
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/60 • ISO100

kalaposlány 18.11.09. 09:33

""Úr Jézus teljes alakjában"" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
330950
Feltöltve
2018.11.09. 10:10
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/60 • ISO150

330953

330949

330927
Feltöltve
2018.11.09. 09:33
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.09. 09:33
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.11.10. 14:19
A közösség publikálta kalaposlány ""Úr Jézus teljes alakjában"" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.