Nowy Żmigród, Mickiewicza 7.

Alternatív, helyi címek:Bálint Balassi

Nowy Żmigród
Mickiewicza 7.
A Kopernikusz Líceum épületén, a bejárattól jobbra

Felállítás2003. május 6.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Kiss Katalin
2018.11.07. 19:17
Balassi Bálint lengyelországi domborműves emléktábláinak avatása 2003-ban nagyszabású ünnepségsorozat keretén belül történt. A reneszánsz költő születésének 450. évfordulójára készülve, de objektív okok miatt kissé előre hozva 2003. májusában ( 6-án, 7-én, 8-án) tartottak ünnepséget a három emléktábla helyszínén.
Az avatás fordított sorrendben történt, mert az első ötlet a kamienieci várbeli emléktábla avatása volt, és csak később bővült az emléktábla avatás Rymanówra és Nowy Żmigródra. Az említett napok péntek, szombat és vasárnap voltak, de mivel a várbeli ünnepséget méretezték nagyszabásúra, ezért került utoljára sor a vár emléktáblájának az avatására, ami festői környezetével, romos, de hangulatos várfalak közötti zenés, táncos műsorával emelt hangulatúvá varázsolta az ünnepséget.
A közeli Krosno városban Magyar Kulturális Napokat tartottak, meghívták a Misztrál együttest is, akik több Balassi-verset lengyelül énekeltek.
Kovács István arról írt, hogy először volt tanúja annak, hogy kívülről mondanak magyarul Balassi-verseket, és nem mások, mint a Nowy Żmigró-i Líceum diákjai, akik korhű jelmezben magyarul és lengyelül adták elő a XVI. századi magyar poéta költeményeit.
Krosno főterén állt jurta sátor, főztek bográcsot, kóstoltak tokaji bort, magyar huszárok lovas felvonulásában gyönyörködhettek, 6-8 ezer ember is megfordult a hangulatos reneszánsz főtéren.
A három napig tartó ünnepség méltó bevezetője volt a nyolc hónap múlva beköszöntő „Balassi-évnek". (2004)

A Balassi-emléktábla a Líceum falát díszíti nagyon esztétikus előkertben természetesen a névadó Kopernikusz mellszobrának közelében.
Az emléktábla felújítása / lefestése túl jól sikerült, sajnos a Balassi idézetet és az alkotói szignót takarva, de a költő alakja ezen az emléktáblán a legszebb.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Balassi_B%C3%A1lint
http://epa.oszk.hu/03000/03018/00185/pdf/EPA03018_honismeret_2005_01_061-067.pdf
https://www.kortarsonline.hu/archivum/2013/12/arch-balassi.html

Kiss Katalin műlapja


Cím alapján hasonló

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330763
Feltöltve
2018.11.07. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ61/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 19:25

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330748
Feltöltve
2018.11.07. 18:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:14

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330749
Feltöltve
2018.11.07. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ60/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:14

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330751
Feltöltve
2018.11.07. 18:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ60/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:15

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330752
Feltöltve
2018.11.07. 18:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ56/10 • 1/60 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:15

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330754
Feltöltve
2018.11.07. 18:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:17

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330757
Feltöltve
2018.11.07. 18:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:19

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330758
Feltöltve
2018.11.07. 18:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ51/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:19

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330761
Feltöltve
2018.11.07. 18:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:20

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330760
Feltöltve
2018.11.07. 18:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:20

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330764
Feltöltve
2018.11.07. 19:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 19:30

"Balassi Bálint" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nowy Żmigród
Feltöltő
Azonosító
330753
Feltöltve
2018.11.07. 18:16
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.11.07. 18:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.07. 19:17
Kiss Katalin publikálta "Balassi Bálint" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.