Gül Baba emlékhely díszcsempéi

Budapest, II. kerület, Mecset utca 14.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Budapest
II. kerület, Mecset utca 14.

Felállítás2000. augusztus 21.

ARCHITEC-team (tervező)
Güsay cég (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Múzeum területe
Dénes Ildikó
2018.11.06. 16:32
Gül Baba emlékhelyét átalakították. A szobor maga maradt, lebontották az építmény vasrácsos kerítését és egy falat építettek a szobor mögé, melyen magyar, török és angol nyelven rövid története olvasható. Az egész építményt átalakították.
Az átalakított türbét 2018. október 9.-én adta át Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök.

2014 júliusában voltam az emlékhelyen. Akkor a bejárat melletti bal oldali falon imaszőnyeghez hasonló mintájú csempék voltak és a kút is csempével borított volt. Néhány napja elmentem megnézni, hogy milyen lett a felújítás után. Sajnos zárva volt, pedig sokan voltunk, akik szerették volna megnézni. Kijött egy asszony a bejárathoz, akitől azt meg tudtam kérdezni, hogy a csempedíszek megmaradtak-e. Azt válaszolta, jelenleg nincs csempedísz. Amennyire tudtam, kívülről próbáltam benézni és fotózni. Az a fal, melyen az imaszőnyeghez hasonló csempék voltak korábban, most csupasz téglafal és a csempés kút helyett is más kút látható. Ezt mutatják a jelenlegi képek.

„A törökkori magyarországi építmények közül valószínűleg ez a sírkápolna a legismertebb a muszlim világban. A törökök olyan nagy becsben tartották, hogy az 1699. január 26-i karlócai békében a szultán megbízottai feltételként szabták a budai síremlék fennmaradását.”

Eredeti állapotban történő helyreállítása 1960-ban volt a Fővárosi Műemléki Felügyelőség irányításával Pfannl Egon tervei alapján. Másik felújítása 1996-2000 között volt. „A beruházást az isztambuli Güsay cég irányította a budapesti ARCHITECteam tervei alapján (építész: K. Pintér Tamás és Deák Zoltán, statika: Berényi László, gépész: Deákné Dohar Anna, kertészet: Karádi Gábor, elektromos: Deme László)….. Két különböző rendeltetésű kutat terveztünk hagyományos török minták alapján. A kultikus szerepű "csesmét" kütahiyai csempék burkolják. A "szelszebil" vízköpőjéből egymás alatti tányérokon át csurog a víz a medencébe, amelyet folyóka köt össze a szökőkúttal.”

Gül Baba a legenda szerint a Rózsadombon rózsákat ültetett és a rózsák atyja volt.
„Eredeti neve Kel Baba amely Kopasz Atyát jelentett…a török és a perzsa nyelvben..A török harcoló dervisek kopaszra nyírták a fejüket ez egy közismert tény volt, akkor és ma is……Ezt hallották el a magyarok Gülnek. …s Magyarországon elég gyorsan meg is halt, igy valóban kimaradt a rózsaültetés és nemesítés az életéből…bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg.”

„Gül Baba alakja köré a kezdetektől legendák fonódtak. Már arab írással feljegyzett nevének eredetét és jelentését is többféleképp magyarázzák. A legtöbben a Rózsák Atyja (gül rózsát, baba atyát jelent) fogadják el, mások szerint Kel Babának hívták (a kel kopaszt jelent, s a török szerzetesek tarra nyírták fejüket), ami akkor változott Gülre, amikor sírja körül rózsabokrok kezdtek nőni. Megint más feltevések szerint a szertartások során képes volt arra, hogy bántódás nélkül megcsókolja a dervisek által "gülnek" nevezett tüzes vasat, de olyan vélemény is akad, hogy a bektásiak minden vezetőjüket Gül Babának hívták. A legvalószínűbb, hogy a gül szót átvitt, misztikus értelemben használták: Gül Baba Rózsa apó volt, de nem a mulandó földi világban növő rózsák atyja, hanem a bektási rend rózsafája.”
Másik feltételezés szerint „a létező Gül Baba valószínűleg a Budán alapított dervis kolostor első vezetője lehetett, aki jóval túlélte Buda bevételét. Maga a kolostor a türbétől keletre, a Dunához közelebb állt, a sírépítményt pedig feltehetően az alapítóként tisztelt dervis sírja fölé emelhették az 1543 és 1547 között.”
Források:
http://www.blikk.hu/aktualis/politika/igy-avatta-fel-gul-baba-turbejet-orban-es-erdogan/6j0t23m
https://turkinfo.hu/bongeszde/tortenelem/ki-volt-gul-kel-baba-valojaban/
https://mult-kor.hu/tuzesvascsok-es-a-kopasz-atya---ki-volt-gul-baba-20160902
https://hvg.hu/kultura/20181009_Gul_Baba_a_kopasz_rozsat_nem_ultetett_inkabb_harcolt
http://www.origo.hu/tudomany/20181002-erdoganszigetvarralatogathat.html
http://www.muemlekem.hu/magazin/gul_baba_turbe_felujitas_2015
https://terebess.hu/keletkultinfo/gul2.html

Cím alapján hasonló

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330634
Feltöltve
2018.11.06. 16:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:18

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330635
Feltöltve
2018.11.06. 16:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:18

Archív fotók

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330623
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:08
2014. július

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330624
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:08
2014. július

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330625
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:09
2014. július

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330626

330627
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/400 • ISO64

330628
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:09
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

330629
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:10

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:10
2014. július

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330631
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:10
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

330632
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:11

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:11
2014. július

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói

Alkotó
ARCHITEC-team (tervező)Güsay cég (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330633
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2018.11.06. 16:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 16:13
2014. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.06. 16:32
Dénes Ildikó publikálta "Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.