Budapest, II. kerület, Glück Frigyes turistaút
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Oroszlán-kő

Budapest
II. kerület, Glück Frigyes turistaút
A libanoni cédrus és Vadaskerti emlékmű pihenő közötti úton

Felállítás1926. május

Dénes Ildikó
2018.11.05. 19:17
Egy HVG cikket találtam valamire keresés, böngészés közben „Még mindig őrzi az erdőt a budai hegyek kalandos életű kőoroszlánja” címmel a budai hegyekben látható Oroszlánszikláról. A budai hegyekben korábbi években gyakran túráztam. Emlékeztem, hogy első mobilommal, amikor még nem volt fényképezőgépem, fotóztam is az oroszlánt. Előkerestem a fotókat, majd elmentem a Szabó Ervin könyvtárba lefotózni a forrásokban említett Tolnai Világlapja, 1926. május 26.-i számában és az Új időkben megjelent fotókat. A pontos napot nem tudtam kideríteni 1926-ban május 26 szerda volt, az Új Időkben a kép „a hét krónikájából” aláírással jelent meg.
A Tolnak Világlapjánban a kép alatt a szöveg: "Glück Frigyes kormányfőtanácsos a Gugger-hegyi kilátónál az ott levő sziklát Markup Béla szobrászművésszel oroszlánná faragtatta át”.
A másik archív képen pad is látható az oroszlán mellett. Pad az én képemen is látszik, de már nem az eredeti. Az oroszlán feje sem látszik már. Aki csak úgy elsétál mellette, szerintem nem is tudja, hogy az Oroszlánszikla mellett megy el. A megadott forrás szerint a második világháború végén sérült meg.
A forrás utolsó mondata „a kőoroszlán megérdemli, hogy minél többen megismerjék”. Ehhez én úgy járulok hozzá, hogy műlapot készítettem
Nem tartom valószínűnek, hogy arrafelé fogok még túrázni, ha valaki arra jár, töltsön fel újabb fotót.
Források:
https://24.hu/kultura/2018/01/14/meg-mindig-orzi-az-erdot-a-budai-hegyek-kalandos-eletu-kooroszlanja/
https://kektura.blog.hu/2018/08/15/huvosvolgytol_a_rozalia_teglagyarig
http://szuletesnap.com/1926/majus/
Új Idők 1926 461. oldal
Tolnai Világlapja, 1926. május 26. 14. oldal

Tagi gyűjteményben
Erdei emlékek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330566
Feltöltve
2018.11.05. 18:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.05. 18:50

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330567
Feltöltve
2018.11.05. 18:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.05. 18:51

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330568

332805
Feltöltve
2018.11.24. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ82/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.11.24. 17:24

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332808
Feltöltve
2018.11.24. 17:28
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ30/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.11.24. 17:28

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332807
Feltöltve
2018.11.24. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ82/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.11.24. 17:25

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332806
Feltöltve
2018.11.24. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ82/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.11.24. 17:24

Archív fotók

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330569
Forrás
Új Idők 1926 461. oldal
Évszám
1926
Feltöltve
2018.11.05. 18:51
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.05. 18:51
1926, Archív felvétel

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330615
Forrás
Új Idők 1926 461. oldal
Évszám
1926
Feltöltve
2018.11.06. 14:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 14:08
1926, Archív felvétel

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330616
Forrás
Tolnai Világlapja, 1926. május 26. 14. oldal
Évszám
1926
Feltöltve
2018.11.06. 14:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.06. 14:08
1926, Archív felvétel

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330573
Forrás
Tolnai Világlapja, 1926. május 26. 14. oldal
Évszám
1926
Feltöltve
2018.11.05. 18:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/27 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.11.05. 18:55
1926, Archív felvétel

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331354
Forrás
Képeslap 1941-ből, a Magyar Túrista 2008. januári számából
Évszám
1941
Feltöltve
2018.11.12. 18:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.11.12. 18:28
1941, Archív felvétel

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
336790
Forrás
FSZEK Budapest Gyűjtemény
Feltöltve
2018.12.25. 20:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 18.12.25. 20:36
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Oroszlánszikla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
331355
Forrás
Kirándulás az Oroszlán sziklánál, családi albumból 1950.
Évszám
1950
Feltöltve
2018.11.12. 19:09
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.11.12. 19:09
1950, Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.07.27. 12:17
Megérintettem az "Oroszlánszikla" alkotást
19.05.28. 08:57
Az "Oroszlánszikla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.12.25. 20:36
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.24. 17:28
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.24. 17:25
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.24. 17:24
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.12. 19:09
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.12. 18:28
1 új fotót töltöttem az "Oroszlánszikla" műlaphoz
18.11.05. 19:17
Dénes Ildikó publikálta "Oroszlánszikla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.