Budapest, XI. kerület, Egry József utca 15.

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Gémek, Vízimadarak

Budapest
XI. kerület, Egry József utca 15.
Karinthy Frigyes út Petőfi híd felőli végén álló házon található az alkotás.

Felállítás1959

Ády
2018.11.08. 13:27
A többemeletes bérház az Egry József utca és a Karinthy Frigyes út sarkán épült fel 1941-ben. Az art deco stílusú épület 1959-ben díszítésekén egy domborművet kapott, ami a Karinthy Frigyes úti homlokzaton helyeztek el. A téglalap alakú mészkő kompozíción két álló és hat repülő vízimadarat (gémet, darvat) látunk, amit Illés Gyula szobrászművész készített.
A dombormű sérült, az alsó daru lábából hiányzik két kisebb darab. Sajnos alkotójára eddig nem bukkantam.

Érdekes hogy ezen az elég forgalmas helyen álló alkotásra még senki nem bukkant. Köszönöm Péternek hogy felhívta rá a figyelmemet, és így már ez is felkerülhetett.
Források:
Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet I. rész (Ariton Kft., 2017)
Magyar Nemzeti Galéria - Képzőművészeti Lektorátus dokumentumai
További linkek
Illés Gyula szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1915?kiemeles=ill%C3%A9s%20gyula

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Darvak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330818
Feltöltve
2018.11.08. 13:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.11.08. 13:26

"Darvak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
330820

330819

330821

330824

330822

330823

330825

330828

330829

330826

330827

460965
Feltöltve
2021.10.03. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.03. 12:05

"Darvak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
460969
Feltöltve
2021.10.03. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/80 • 6.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.03. 12:05

"Darvak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
460966
Feltöltve
2021.10.03. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/80 • 7.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.10.03. 12:05

"Darvak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
460968
Feltöltve
2021.10.03. 12:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/80 • 14.8mm • ISO200

460967

Összesen 17 fotó

Műlap története

22.10.07. 12:13
Megérintettem a "Darvak" alkotást
21.10.03. 12:05
5 új fotót töltöttem a "Darvak" műlaphoz
21.09.26. 10:44
Megérintettem a "Darvak" alkotást
18.11.08. 13:27
Ády publikálta "Darvak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.