Tabódy István-szobor

Bicske, Hősök tere

Bicske
Hősök tere

Felállítás2005


TundeK62
2011.04.23. 23:28
Életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tab%C3%B3dy_Istv%C3%A1n
Aerdna
2015.06.21. 17:44
Tabódy István kanonok, c. esperes, tb. főesperes, nyugalmazott bicskei plébános, máltai lovag, a Magyar Honvédség vezérőrnagya, Bicske város díszpolgára mellszobrát 2005-ben, halálának ötödik évfordulóján szentelték fel.

Az alkotást Bicske Város Önkormányzata és a Bicskei Római Katolikus Egyházközség állíttatta, de mivel nem volt elegendő forrás a szobor felállítására, magánszemélyek is támogatták a szobor elkészítését.

Tabódy István megjárta Recsket (1950-1953), 1961-1972 között börtönbüntetését töltötte, melyre államellenes szervezkedés vádjával ítélték, összesen tizenkilenc évet szenvedett ártatlanul. Bicskén 13 évig volt plébános. Katonai szolgálata alapján vezérőrnagyi rangot kapott.

Böszörményi Géza Recsk 1950-1953 című könyvében ez a nyilatkozata olvasható:

„Sokszor tűnődtem azon, hogy engem személy szerint miért szeretnek, mert Istennek hála, szerettek a katonáim, a barátaim, s a híveim is. Egész egyszerűen azt hiszem, megérzik, hogy én szeretem a velem szemben álló embert, bárki legyen az, s igyekszem minden módon segíteni. S az emberekben van egy titkos felvevőkészülék, amivel rögtön megérzik a másikban rejlő vagy kiáradó szeretetet. S ez az élet értelme, a szeretet.”
Források:
http://bicske.blog.hu/2010/09/16/tabody_istvanra_emlekezik_bicske
http://www.bicskeiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=56&Itemid=71
http://www.bicske.hu/hu/tabody-istvan-1921.-aprilis-1.-2000.-szeptember-25.

AgnesT készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
1674
Feltöltve
2008.01.16.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

AgnesT 08.01.16.

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
128315
Feltöltve
2013.01.05. 21:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.01.05. 21:05

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
128319
Feltöltve
2013.01.05. 21:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.01.05. 21:13

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
128318
Feltöltve
2013.01.05. 21:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.01.05. 21:09

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
128317
Feltöltve
2013.01.05. 21:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.01.05. 21:08

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
128316
Feltöltve
2013.01.05. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ39/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.01.05. 21:06

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
159247
Feltöltve
2014.03.08. 20:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 20:57

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
159245
Feltöltve
2014.03.08. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 20:54

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
159246
Feltöltve
2014.03.08. 20:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 20:55

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
159244
Feltöltve
2014.03.08. 20:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 20:54

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
209532
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.06.21. 17:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.21. 17:48
2014. július

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
209533
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.06.21. 17:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.21. 17:49
2014. július

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
209534
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.06.21. 17:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/320 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.21. 17:50
2014. július

"Tabódy István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bicske
Feltöltő
Azonosító
209535
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2015.06.21. 17:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.06.21. 17:51
2014. július
Összesen 14 fotó

Műlap története

15.06.21. 21:19
A "Tabódy István-szobor" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
14.03.08. 20:57
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
14.03.08. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
14.03.08. 20:54
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
13.01.05. 21:13
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
13.01.05. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
13.01.05. 21:08
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
13.01.05. 21:06
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
13.01.05. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Tabódy István-szobor" műlaphoz
08.01.16.
A közösség publikálta Aerdna "Tabódy István-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.