Dombrád, Vasút utca

Dombrád
Vasút utca
A helytörténeti gyűjteménnyel szemközti üres telken áll.

Avatás2017. október 23.

TundeK62
2018.11.11. 15:48
Már annyit jártam az utóbbi években Szabolcs megyébe, hogy szinte nem is kell figyelnem a falvakban, mert mindent végigfotóztam. Ezért lepett meg a pár hete két alkotás is Dombrádon, mert itt még a nyáron is jártam. Ezek szerint akkor nagyon gyorsan haladhattunk, hogy nem vettem észre a 2017 októberében felavatott emlékművet. Egyébként már majdnem immunis voltam a dologra, mert aznap a negyedik hasonló emlékmű mellett haladtunk el. Hogy nincs több művészi fantázia a hasonló emlékművek megalkotásához?

Az ottani lap, online kiadása adott tudósítást az emlékmű felavatásáról, A szabadságharc emlékműve címmel: "Egy 1956-os emlékművet avattak a napokban Dombrádon, amely Borsi Antal Sárospataki szobrászművésznek immár a második alkotása a településen."

A magasított halmon, egy nagy kőtömbön, egy bronzból készült lyukas zászlót láthatunk, rajta két verssort olvashatunk a Himnuszból: "Megbűnhődte már e nép / a múltat s jövendőt"

Az emlékművön nem olvasható az alkotó neve, bármennyire is kerestem.
Talán a művészeti elem a lyukas zászló...
A forradalom 60. évfordulójára állították, a 61. évfordulón avatták fel.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Borsi_Antal
https://www.kelet.hu/hazai-tukor/2017/10/26/a-szabadsagharc-emlekmuve.kelet

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330310
Feltöltve
2018.11.04. 11:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:33

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330311
Feltöltve
2018.11.04. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:34

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330312
Feltöltve
2018.11.04. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

330313
Feltöltve
2018.11.04. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:34

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330314

330315
Feltöltve
2018.11.04. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:35

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330316
Feltöltve
2018.11.04. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:35

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330317
Feltöltve
2018.11.04. 11:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:36

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330318
Feltöltve
2018.11.04. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330319
Feltöltve
2018.11.04. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330320
Feltöltve
2018.11.04. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombrád
Feltöltő
Azonosító
330321
Feltöltve
2018.11.04. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.04. 11:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:29
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.26. 13:50
Megérintettem a "1956-os emlékmű" alkotást
18.11.11. 15:48
TundeK62 publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.