Pilisszántó, Pilisszántó Magas-hegy

Pilisszántó
Pilisszántó Magas-hegy
A Boldogasszony kápolnához vezető út mentén

Felállítás2008. december 21.

Dénes Ildikó
2018.10.26. 09:36
A Csillagösvény a 2006. december 21-én felszentelt Boldogasszony kápolnához vezető út, melynek mentén Nimród, Atilla, Árpád, Szent István, Szent László, Boldog Özséb és Hunyadi Mátyás szobrai vannak. A fa szobrok felállítására adományokat gyűjtöttek, melyeket Smídt Róbert szőgyéni fafaragó faragta meg. A szobrokat a napfordulók és napéjegyenlőségek idején avatták fel.

Boldog Özséb szobrát a Csillagösvény hetedik, utolsóként felállított szobrát a téli napforduló napján, 2008. december 21-én 16:31 órakor leplezték le. Boldog Özséb (1200 körül – 1270) Esztergomban született, volt esztergomi kanonok is. Ö hozta létre a „szent kereszt testvéreinek”, a későbbi pálos szerzetesek közösségét. Pilisszántó közelében templomot és kolostort építettek.
„Méry István régész az 1960-as években Pilisszántótól kb. 6 km-re nyugatra, a kesztölci völgyben föltárta egy 26 m hosszú, 8 m széles csúcsíves templom alapfalait, a hozzá csatlakozó monostor falaival együtt. Ezt egy 1393-ból származó oklevél alapján sikerült azonosítani az ősi szentkereszti monostorral.”

A Csillagösvényt úgy láttam, hogy a fiamék elvittek. Karácsonyra ajándékként kaptam un. „családi kuponokat” családi kártyázásra és kirándulásra. A kiránduláskupon beváltásakor elvisznek fotózni akkor, amikor én szeretnék és olyan helyre, ahova én szeretnék elmenni, (akkor is, ha őket nem érdekli), amit csak kocsival lehet megközelíteni.
A Csillagösvény a pilisszántói Magas-hegyen van. Az út nem túl meredek, de köves és a különböző méretű kövek miatt nem volt könnyű terep.
Források:
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0120-1.html
https://www.pilisszantozarandokhely.hu/csillagosveny_bevezetes.html
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/ValyiFenyes-orszagleirasok-81A15/valyi-andras-magyar-orszagnak-leirasa-87F85/1-kotet-81A16/e-8267F/esztergom-strigonium-gran-ozstrihom-82740/

Cím alapján hasonló

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329163
Feltöltve
2018.10.26. 09:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:25

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329164
Feltöltve
2018.10.26. 09:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO200

329165
Feltöltve
2018.10.26. 09:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/750 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:26

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329166
Feltöltve
2018.10.26. 09:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:26

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329167
Feltöltve
2018.10.26. 09:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:27

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329169
Feltöltve
2018.10.26. 09:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:27

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329170
Feltöltve
2018.10.26. 09:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:28

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329171

329172
Feltöltve
2018.10.26. 09:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:29

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329173
Feltöltve
2018.10.26. 09:29
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/120 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:29

"Boldog Özséb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pilisszántó
Feltöltő
Azonosító
329174
Feltöltve
2018.10.26. 09:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.26. 09:30
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.10.26. 09:36
Dénes Ildikó publikálta "Boldog Özséb" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.