Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kar-kereszt

Vitnyéd és Fertőendréd között félúton, a határban, a 85. sz. főút mellett.

Felállítás1797

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2018.10.22. 20:18
A szobor a két fent említett település között, de közigazgatásilag Agyagosszergényhez tartozó területen áll. A magas oszlopán álló alkotást nemrég meszelhették fehérre. Az arcok elnagyoltak, vagy az idő/időjárás vasfoga nyomot hagyott rajtuk. Az 1797-es évszám felett egy név: Kar János, tükörírással írt 'a' betűkkel. Valószínűleg a szobor állíttatójának neve lehet.
A műemlékem.hu említ egy agyagosszergényi 'Szent család' szobrot, de az egy másik.
Bertha János
2021.03.17. 21:12
Toszkán oszlopon a Szent Család szoborcsoport látható.
Talapzatának felirata: „Kar János gondviselíse alatt 1797.”[1]
A Kar-család saját költségén emeltette. „Maguk, majd későbbiekben az örökösök gondoskodtak rendbentartásáról, virággal való díszítéséről.”[1]
Források:
[1] Szénás Szergény, zsupp Agyagos (ISBN 963 06 02180) – Póczáné Németh Alojzia

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328491
Feltöltve
2018.10.22. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:29

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328496
Feltöltve
2018.10.22. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:30

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328493
Feltöltve
2018.10.22. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:30

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328497
Feltöltve
2018.10.22. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:30

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328495
Feltöltve
2018.10.22. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:30

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328494
Feltöltve
2018.10.22. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:30

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328479
Feltöltve
2018.10.22. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 17:11

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
328498
Feltöltve
2018.10.22. 19:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.22. 19:32

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508369
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508370
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508371
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508372
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

508375
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508373
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508374
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508376

508377
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508378
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

508380
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21

"Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
508379
Feltöltve
2022.11.12. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.12. 18:21
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.11.12. 19:00
A "Szent Család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.12. 18:21
12 új fotót töltöttem a "Szent Család" műlaphoz
21.03.17. 21:12
A "Szent Család" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.22. 20:18
H.István publikálta "Szent Család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.