I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Nagycsány, Fő utca 40.
További képek a Fotólistában

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.10.20. 06:26
Nagycsány református templomához felvezető parkrésztől balra egy épület van „Orvosi rendelő. Könyvtár. Kultúrház” felirattal. Jobbra pedig a világháborús emlékmű áll.

Az emlékmű tetején egy turul kőszobra van. Ez alatt egy pajzs alakú bronz dombormű látható. Lejjebb vésett felirat aranyozott betűkkel:
AZ 1914-ES ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETT HŐSÖK EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTA
NAGYCSÁNY KÖZSÉG HAZAFIAS
KÖZÖNSÉGE

12 név.

Legalul kis fehér márványtáblán:
II. VILÁGHÁBORÚBAN
ELHUNYTAK

3 név.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” szerint az emlékmű 1945 előtti. A II. világháborús kiegészítés 1991-ben történt.

Az emlékmű déli oldalára erősített pajzs alakú bronztábláról. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy, Tótszentgyörgy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/2047
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328198
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:15
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328199
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:16
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328200
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

328201
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

328202
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:17

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:17
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328203
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ126/10 • 1/250 • ISO100

328204
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:17
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328205
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:18
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328206
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

328207
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:18
2018. április

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328208
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:19
2018. április

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsány
Feltöltő
Azonosító
328209
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2018.10.20. 06:19
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.20. 06:19
2018. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.20. 06:26
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.