Győr, Szent Imre út 35.

Győr
Szent Imre út 35.
A templom előterében balra van.

Felállítás1941. július

Percz Jenő József (festőművész)

Nem köztéri:Templombelső
Keszthelyi Sándor
2018.10.18. 06:58
A győri Szent Imre templom főbejárata a nyugati oldalon van. Az előcsarnokba lépve balra is és jobbra is egy-egy mozaikképet láthatunk. A két alkotás egyforma méretű, azonos stílusú, nyilván egy művész alkotásai. A plébánia honlapja eligazított, mert ott ezt írják: „A templomba belépve az előcsarnokban két mozaikkép fogad bennünket, a ferences és a karmelita szerzetnek egy-egy képviselője: balról Páduai Szent Antal (1195-1231) prédikál. Jobbról Kis Szent Teréz (1873-1897) mosolyog ránk. Percz Jenő alkotásai.”

A balra lévő kép tehát Páduai Szent Antalt ábrázolja. A szent ferences szerzetesi ruhában van, hiszen 1220-ban lépett a ferences rendbe, sőt 1221-ben Assisi Szent Ferenccel is találkozott. Amint Ferenc is szokta, itt Antal is az állatoknak prédikál. Halak és egyéb tengeri állatok veszik körül.

A kép felirata jobbra fenn: Testvérkéim áldjátok Teremtőtöket.

A mozaik alján ez a felirat van: Ex voto Josephi Szántó. Azaz Szántó József fogadalmi ajándéka.

A kép bal felső sarkában, Antal jobb tenyere felett van az alkotói szignó: PERCZ.

Az alkotó teljes neve Percz Jenő József volt. A művész egyik életrajza közli is, hogy „Köztéri művei … mozaik (1943, Győr, Szent Imre herceg úti templom)”. Így az évszám is megvan.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://szentimregyor.hu/jdoc4/index.php/templomunk/templomunk-muveszeti-ertekei?id=120
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
https://budapestaukcio.hu/percz-jeno-jozsef/festo

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328044
Feltöltve
2018.10.18. 06:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:48

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328045
Feltöltve
2018.10.18. 06:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:49

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328046

328047
Feltöltve
2018.10.18. 06:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:49

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328048
Feltöltve
2018.10.18. 06:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:50

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328049
Feltöltve
2018.10.18. 06:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/10 • ISO400

328050

328051
Feltöltve
2018.10.18. 06:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:51

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Percz Jenő József (festőművész)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
328052
Feltöltve
2018.10.18. 06:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.18. 06:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.10.18. 06:58
Keszthelyi Sándor publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.