Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Prohászka Ottokár

Kápolnásnyék
Deák Ferenc utca 10.
A Dabasi-Halász-kastély kertjében, a főépülettől balra lévő...Teljes szövegA Dabasi-Halász-kastély kertjében, a főépülettől balra lévő falfelületen (jobbról a második dombormű).Kevesebb szöveg

Felállítás2018. október 12.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.10.19. 09:47
A Dabasi-Halász-kastély felújításának első lépéseinél kitűzött cél volt, hogy a kastély és parkja a környék kulturális központja legyen. Az ott rendezett kiállítások, programok és nem utolsó sorban a létesített szoborpark, ill. a 2017-ben megkezdett "közéleti emlékfal" létrehozásaként az első dombormű avatásával láthatóan a cél megvalósítása irányába haladnak.

Most Prohászka Ottokár (1858–1927) "katolikus egyházi író, a magyar keresztényszocializmus jelentős képviselője, egyetemi tanár...,Székesfehérvár tizenötödik püspöke..." domborművét avatták születésének 160. évfordulója alkalmából. Az avatás részleteit ld. a forrásnál jelölt cikkben.

Előző nap a róla elnevezett emléktemplomban megemlékezést tartottak. Sor került életútjának áttekintésére. Az előadást.a róla szóló, az évfordulóra megjelent könyv írója, Mózessy Gergely tartotta. A könyv címe: "Isten embere – Fehérvár püspöke". Az eseményről, a konferencián elhangzottakról a Magyar Kurír másik írásában lehet olvasni: https://www.magyarkurir.hu/hazai/isten-embere-fehervar-puspoke-160-eve-szuletett-prohaszka-ottokarra-emlekeztek-szek

Ami nem hangzott el az ünnepi megemlékezésen, olvasható Fazekas Csaba tíz évvel ezelőtt írt írásában. A cikk elérhetősége érdeklődőknek az Adalékoknál található.
Források:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/prohaszka-dombormuvet-aldott-meg-spanyi-antal-kapolnasnyeken#lightbox['g91113']/0/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Proh%C3%A1szka_Ottok%C3%A1r
További linkek
Fazekas Csaba (2008): http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/fazekas-prohaszka.htm

Kapcsolódó
Fekete János
Kapcsolódó
Sipos Gyula

Cím alapján hasonló

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
327897
Feltöltve
2018.10.16. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.16. 13:44

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
327898
Feltöltve
2018.10.16. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

327899
Feltöltve
2018.10.16. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

327901
Feltöltve
2018.10.16. 13:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80

327902
Feltöltve
2018.10.16. 13:45

Göröntsér Vera 18.10.16. 13:45

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
327903
Feltöltve
2018.10.16. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

327904
Feltöltve
2018.10.16. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

327905
Feltöltve
2018.10.16. 13:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.16. 13:45

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
327906
Feltöltve
2018.10.16. 13:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.16. 13:45

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341097
Feltöltve
2019.02.01. 19:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:33

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341098
Feltöltve
2019.02.01. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:34

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341099
Feltöltve
2019.02.01. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:34

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
341100
Feltöltve
2019.02.01. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.02.01. 19:36

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422182
Feltöltve
2020.10.27. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/160 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 20.10.27. 22:28

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422183
Feltöltve
2020.10.27. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/60 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 20.10.27. 22:28

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422184
Feltöltve
2020.10.27. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ32/10 • 1/320 • 5mm • ISO200

422185

506919
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/400 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:20
2019. július

"Prohászka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527021
Feltöltve
2023.05.30. 11:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/200 • 6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 11:09
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.06.25. 15:36
Megérintettem a "Prohászka" alkotást
23.05.30. 11:09
1 új fotót töltöttem a "Prohászka" műlaphoz
23.05.05. 13:31
Megérintettem a "Prohászka" alkotást
22.10.30. 16:20
1 új fotót töltöttem a "Prohászka" műlaphoz
20.10.27. 22:28
4 új fotót töltöttem a "Prohászka" műlaphoz
19.07.26. 11:26
Megérintettem a "Prohászka" alkotást
19.05.19. 13:43
Megérintettem a "Prohászka" alkotást
19.02.01. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Prohászka" műlaphoz
19.02.01. 19:34

19.02.01. 19:33
1 új fotót töltöttem a "Prohászka" műlaphoz
18.10.19. 09:47
Göröntsér Vera publikálta "Prohászka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.