Petőfi Sándor emlékműve

Pozsony (Bratislava), Špitálska 2181/57

Alternatív, helyi címek:Pomník Sándora Petőfiho
Angol cím:Sándor Petőfi's Monument

Pozsony (Bratislava)
Špitálska 2181/57
Az Ondrejský cintorín műemlék köztemető közvetlen szomszédságában, az...Teljes szövegAz Ondrejský cintorín műemlék köztemető közvetlen szomszédságában, az orvosi Dékáni Hivatal mellett, kb. 10 perc sétára a belvárosi Kamenné námestie (tértől).Kevesebb szöveg

Avatás2003. március 15.
Avatás1911. szeptember 8.

Lukács Ferenc
2018.10.16. 21:04
A szabadság egyik legfőbb alakjának Pozsonyban a Városi Színház (ma Szlovák Nemzeti Színház - Slovenské národné divadlo) előtt emeltek emlékművet, a szobrot 1911. szeptember 8-án leplezték le. A kétalakos kompozíciót Fadrusz János tanítványa és segéde, Radnai Béla faragta a kor patetikus-szecessziós stílusában. Anyaga carrarai márvány. Országos emlékmű besorolást kapott alkotás.

Ezután jött az Első világháború és az azt lezáró béke utáni politikai korszak 1919-ben „száműzte“ a városközpontból és valamivel több mint három évtizedet egy raktárban töltött darabjaiban ládázva.
1951-es év hozta el a szobor számára a „szabadulást“, a város bal partján elterülő pozsonyligetfalui (Petržalka) parkban (ma Sad Janka Kráľa park) állították fel újra, majd közel tíz év után ismét tovább költöztették a park egy eldugott szegletébe ahol sorozatos vandalizmusnak volt kitéve.

Itt állt egészen 2003-ig amikor átköltöztették a belvárosi Orvosi fűvészkertbe (Medická záhrada) és március 15-én újra leleplezték. Azóta itt áll a park hátsó részében de szembetűnő helyen a játszótér közelében. Mint helyi magyar közösségek koszorúzzuk folyamatosan az emlékművet és szervezetten takarítjuk annak környékét.
Források:
https://mno.hu/migr_1834/jobb-helyre-kerult-a-pozsonyi-petofiszobor-735568
http://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/petofi-sandor-szobra-a-medikus-kertben/
https://sk.wikipedia.org/wiki/Pomník_Sándora_Petőfiho
http://www.gondola.hu/cikkek/21239-Petofi-szobrot_avattak_Pozsonyban_.html
http://mno.hu/migr_1834/jobb-helyre-kerult-a-pozsonyi-petofiszobor-735568
továbbá saját gyűjtések, kutatások
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2018.10.16. 21:04
The memorial has been raised in Bratislava in front of the City Hall (Slovak National Theatre) at its square for one of the highest personage of War of Independence and it has been unveiled in 8th of September, 1911. This two-figured composition was carved by Béla Radnai who was Fadrusz János's disciple and submaster. This memorial was made of Carrarian marble in pathetic and art nouveau style.This monument was classified as a National Work of Art.

That policital era which was raised after the end of the peace of First World War to be "banished" this memorial from the city centre in 1919 and then it has been spent more than three decades to be crated in a warehouse.
The year of 1951 has brought the "liberty" for this statue when it was re-erected in a common park called Pozsonyligetfalu (today is Sad Janka Kráľa) and then again has been moved to the hidden conrer of the park where it was exposed to vandalism.

The memorial was here until 2003 when it was relocated to the Orvosi fűvészkert (today is Medická záhrada) in the downtown and was re-unveiled on 15th of March. Since then it has been standing in the rear part of the park but in a prominent position right beside the playground. As a local Hungarian community, we countinually wreath it and cleaning up its surroundings in an organized manner.

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327636
Feltöltve
2018.10.14. 20:28
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/186 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 20:28

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327637
Feltöltve
2018.10.14. 20:28
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/120 • ISO213

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 20:28

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327638
Feltöltve
2018.10.14. 20:29
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/120 • ISO162

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 20:29

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327639
Feltöltve
2018.10.14. 20:29
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/120 • ISO151

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 20:29

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327641
Feltöltve
2018.10.14. 20:30
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/120 • ISO162

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 20:30

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
428604
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.01.02. 17:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ13/1 • 1/40 • 35mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.02. 17:15
2010. április

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
428605
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.01.02. 17:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ13/1 • 1/40 • 38mm • ISO400

428606
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2021.01.02. 17:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ13/1 • 1/40 • 38mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.01.02. 17:16
2010. április

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
458937
Feltöltve
2021.09.19. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/500 • 28.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 21.09.19. 10:37

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
458938
Feltöltve
2021.09.19. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/1600 • 19.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 21.09.19. 10:37

"Petőfi Sándor emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
458939
Feltöltve
2021.09.19. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ42/10 • 1/1600 • 69mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 21.09.19. 10:37
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.09.19. 10:37
3 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor emlékműve" műlaphoz
21.01.02. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor emlékműve" műlaphoz
21.01.02. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor emlékműve" műlaphoz
21.01.02. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor emlékműve" műlaphoz
18.10.16. 21:04
A közösség publikálta Lukács Ferenc "Petőfi Sándor emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.