Szombathely, Berzsenyi tér

Alternatív, helyi címek:Abschied
Angol cím:Tobias's farewell

Szombathely
Berzsenyi tér
A Püspökvár kapuszínjében

Készítés1889


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Orbán Róbert
2018.10.13. 22:25
Tóbiás történetét az egyik ószövetségi könyv meséli el. A relief a könyv egyik fontos jelenetét örökíti meg. Tóbiás útnak indul, hogy egy távoli városban a családi örökség ügyében eljárjon. A képen éppen vak apjától, Tóbittól, és édesanyjától, Annától búcsúzik. A háttérben egy ifjú látszik, aki arra vállalkozott, hogy elkíséri a veszélyes úton. Az ifjú -aki itt még nem fedi fel magát - nem más, mint Rafael arkangyal.

Az 1889-ban készült domborműből több példány is létezik:
Ács Pál Tóth Istvánról szóló monográfiájában az alábbiakat olvashatjuk:
"1889-ben készítette el Tóbiás búcsúja című domborművét gipszből, majd bronzból és márványból is. Műve Abschied címen szerepel az osztrák katalógusokban. ..... Ezt az alkotását a Képzőművészeti Társulat 1889. évi őszi tárlatán mutatta be. A művészetkedvelők az alábbi áron rendelhették meg a művet: gipszben 400, bronzban 800, míg márványban 1000 forintért. A művet császári nagy aranyéremmel (60 dukát) tüntették ki.
.....
Tóth István a tanulmányai kezdetén a soproni kereskedelmi és iparkamarától ösztöndíjat kapott .... Ezért hálája jeléül egy - egy művét küldte el a kamarának. Így kerültek a soproni Liszt Ferenc Múzeumba a Haldokló gladiátor című munkái."
Források:
Tóbiás könyve - http://szentiras.hu/SZIT/T%C3%B3b
Ács Pál: Belső tárlat, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2007, 19. p.



Cím alapján hasonló

"Tóbiás búcsúja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
327438
Feltöltve
2018.10.13. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/25 • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.10.13. 15:18

"Tóbiás búcsúja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
327439
Feltöltve
2018.10.13. 15:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.10.13. 15:19

"Tóbiás búcsúja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
327440
Feltöltve
2018.10.13. 15:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/25 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.10.13. 15:20

"Tóbiás búcsúja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
327441
Feltöltve
2018.10.13. 15:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/25 • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.10.13. 15:21

"Tóbiás búcsúja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
327442
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.10.13. 15:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.10.13. 15:25
2017. szeptember
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.10.09. 09:24
Megérintettem a "Tóbiás búcsúja" alkotást
18.10.13. 22:25
Orbán Róbert publikálta "Tóbiás búcsúja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.